Múzeumként üzemel Ferenc pápa nyári rezidenciája

Tavaly már megnyitották a pápai palota kertjeit, mostantól pedig az Albanói tóra néző épületek is láthatók lesznek. 

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki 2013-as megválasztása óta nem megy el szabadságra, vagyis nem hagyja el Vatikánvárost még a nyári hónapokban sem, amikor a vatikáni hivatalok egyházi és laikus tagjai is szabadságot vesznek ki, kevesebb a hivatalos esemény és a hívők nagy része is vakációzik.

Elődeivel ellentétben Ferenc pápa nyáron sem törölte el a Szent Péter téri audiencák megtartását.  

A pápák nyári tartózkodási helye sokáig a Rómától húsz kilométerre található Castel Gandolfo rezidencia volt. 

Ferenc pápa ezzel szemben megnyitotta a turisták előtt a Castel Gandolfo palotáját, amely jelenleg múzeumként működik. 

Tavaly már megnyitották a pápai palota kertjeit, mostantól pedig az Albanói tóra néző épületek is láthatók lesznek, kivéve azt a lakosztályt, ahol az utóbbi három nyáron XVI. Benedek nyugalmazott pápa töltötte pihenését.

A paloták termeiben a turisták többek között láthatják IX. Piusz Castel Gandolfóban őrzött hordozható trónusát, körbesétálhatnak a rezidencia birtokán is, ahonnan az itt termelt zöldséget és gyümölcsöt szállítják a Vatikánba. 

A város azóta is sajnálja, hogy a pápa távolmaradásával jelentős idegenforgalmi bevételtől esett el. 

 

Forrás: MTI


Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.
Elindult a Mezopotámia Expressz

Elindult a Mezopotámia Expressz 

Az új vasútvonallal felfedezhetjük Törökország kultúrális kincseit.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.