hirdetés
hirdetés

Ki kapott idén Pro Turismo Díjat?

A turizmus irányításában, tervezésében, szervezésében, a hazai és nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett munka elismeréseként idén 23. alkalommal osztották ki a Pro Turismo Díjakat csütörtökön a Parlamentben.

hirdetés

Tavaly, 2010-ben, heten vehették át a Pro Turismo Díjat, idén is ennyire gondoltak, de a csütörtöki, parlamentbeli átadáson már tízen kaptak a rangos elismerésből. 

A nemzetgazdasági miniszter köszöntő beszédében értékelte a turizmussal foglalkozó szakemberek „ellenszélben” végzett kiemelkedő tevékenységét, egyben bejelentette, hogy az új rendszer szerint a díjakat már új rendszerben osztják, az előző évi díjazottakból alakult zsűri ajánlja a következő évi díjazottakat.

Matolcsy György bejelentette, hogy jövőre életbe lép a Széchenyi pihenőkártya, amelyhez nagy reményeket fűznek. Új turisztikai finanszírozási formát vezetnek be, ami több százmillió forintnyi vásárlóerőt eredményezhet, és szintén 2012-ben új turisztikai törvényt alkotnak. 

„Tudom, hogy a vendéglátás nagyon fontos, különösen fontos ez a válságos időkben, mi erősek leszünk, de most sebezhetőek vagyunk” - mondta a miniszter és egyben megköszönte a Turizmus Zrt. kiemelkedő munkáját.

Az idén tíz turisztikai szakember vehették át a díjat. A díjazottaknak mi is gratulálunk.

Elismerésben részesült:

Bíró Lajos, a Bock Bisztró Étterem társtulajdonosa, séf,

Budai Zoltán, a Budai és Barta Kft. ügyvezető igazgatója,

Cseri Miklós, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazgatója,

Gedeon Zsolt, a Gedeon tanya panzió tulajdonosa

Hoffmann Henrik, a Residence Hotel Siófoki igazgatója,

Katz Péter, a Danubius Health Spa Resort Bükk és Sárvár igazgatója,

Konkoly György, az egri Fehérszarvas Vadásztanya Étterem tulajdonosa,

Ledényi Attila, az Art Market Budapest Igazgatója,

Pataki János, a magyar cukrásziparosok országos ipartestülete elnöke és

Török István János, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Kedves MUISZ! Holt az utazási irodsi lobbi?
Nem kéne a PRO TURISMO Díjnál egy utazásszervező, egy utazásközvetítői kategória?
válasza hozzászólásához
#
teljesen jogos felvetés, mintha az utazási irodások nem tennének a turizmusért
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai