Nagy tervekkel vág bele a Ryanair a jövő évbe Magyarországon

Tetszik, nem tetszik, a Ryanair a Budapest Airport egyik legnagyobb ügyfele. A magyar turizmust a már föld alatt nyugvó Malév kimúlása után többszöri alkalommal megmenteni kívánó Michael O’Leary vállalata 2019-ben akkora erőkkel vonul fel a ferihegyi forgalmi előtéren, hogy rögtön 50%-kal növeli Budapesten állomásozó gépei számát.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A 6 Boeing 737-800-astól utasai számának 13 százalékos növekedésére számít az ír diszkont fuvaros. Szerintük 2019 nyarán az eddigi legtöbb járatot kínáló budapesti menetrendjük lép életbe. Ezt egyebek mellett 6 új járattól - Bari, Cagliari, Cork, Rimini, Sevilla, Szaloniki -, valamint a plusz két gép adta kapacitásnövekedéstől várják. Ezek a járatok ugyan heti kétszer fognak közlekedni, egyelőre a nyári menetrend szerint, de ha kereslet indokolja, télen folytatják - reagálta az egész éves működést firtató újságírói kérdésre Olga Pawlonka, a Ryanair Közép-Kelet-Európáért és a balkáni térségért felelős értékesítési és marketing vezetője. A cég teljes budapesti járathálózatától 3 millió utast várnak jövőre.

A nagy-nagy hejehuját némiképp árnyalja, hogy nyeresége 20%-os csökkenésére számít a Ryanair. Nagy köszönöttel tartozik ezért az üzemanyagár emelkedésének, valamint a légi irányítói sztrájkok miatti járattörléseknek. Csak idén júniusban 1100 járatukat kényszerültek törölni, mert a légiforgalmisták élve munkavállalói jogukkal több európai országban is sztrájkba léptek. Tavaly, ugyanebben a hónapban mindössze 41-et.

Az üzemanyagköltségek egy darabig lefaraghatók nagyobb mennyiségű készletezéssel, kevesebbet fogyasztó gépekkel stb, azonban a légiforgalmi irányítók esetében Airlines for Europe (A4E) égisze alatt szeretnének egy minimumot kicsikarni. Szeretnék, ha egyebek mellett szeretnék, ha a munkabeszüntetés előtt 72 órával tájékoztatnák szándékukról a légitársaságokat az irányítók, illetve ha az átrepülő forgalmat a sztrájk során is biztosítanák. Korábban a Turizmus Online hasábjain is szóltunk arról, hogy a helyzetet orvosolhatják a nem ún. nemzeti határokhoz, hanem térségekhez igazodó légtérhatárok.

A Ryanair profitcsökkenéséhez bizonyára hozzájárul az airberlin-Niki csődje nyomán hátrahagyott LaudaMotion 75 százalékának megszerzése is. A német és bécsi bázisokkal üzemelő diszkont cég jövőre 150 millió eurós veszteséget termel a Ryanair számításai szerint, amit a többségi tulajdonos előremeneküléssel - bázis- és útvonalnyitásokkal - igyekszik ellentételezni. 2019-ben az idei 3 után 5 millió utasra számítanak az új szerzeménynél.


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.