hirdetés

Nagy verseny várható az idei Gastro Designon

Július első napjaival lezárult a pályázati időszak Gastro Design Award 2017 elnevezésű, hazai éttermeseket, szállodásokat, belső építészeket, designereket megszólító versenyünkre, amelyre idén 73 pályázat érkezett.

hirdetés

A tavalyi nevezésekhez képest közel dupla annyi pályázat érkezett kiadónkhoz, a PPH Mediához, amelynek keretén belül írtuk ki idén a versenyt.

Négy éve indítottuk különben ezt a szakmai megmérettetést, Vendég & Hotel nevű szaklapunkban szerepelt először a pályázati kiírás, amely az idők szelével együtt folyamatosan módosult, változott. A tavalyi kiíráshoz és bírálatokhoz képest idén újabb módosításokra került sor. Például most először hirdettük meg a Terv-concept kategóriát, amelyre debütálásának évében már közel tíz pályázat érkezett. A legtöbben a Gastro főkategóriába neveztek – itt várható idén a legnagyobb verseny. E főkategórián belül a Gastro belsőépítészet / Vendéglátóipari berendezés és belsőépítészet – zárt vendégtér 40 fő feletti pályázatok vannak a legtöbben – itt igencsak nehéz lesz a hazai és nemzetközi elismert szakemberekből álló zsűri dolga. De erős lesz a mezőny Szálloda kategóriában is, ahová szintén jóval többen adták be a pályázatukat, mint az elmúlt években.

„Nagy öröm számomra, hogy az idei Gastro Design Awardra szinte dupla annyi nevezés érkezett. mint 2016-ban. Izgatottan várom, hogy megkezdjük a beérkezett pályamunkák áttekintését. Biztos vagyok abban, hogy nem lesz könnyű a döntés, de nagy segítség, hogy a zsűriben olyan nemzetközi szaktekintélyek vannak, akiknek véleménye irányadó.”, mondta a lezárult nevezési határidőt követően, a beadott pályázatokkal kapcsolatban idei versenyünk zsűrijének elnöke, Varró Zoltán, több nemzetközi rangos díjjal elismert designer, belsőépítész. 

(forrás: Vendég & Hotel)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint a hazai nyilvános vécék állapota pozitívan hat a turizmusra?

Kiadónk társoldalai