Nagyot álmodnak

A Hungexpo privatizációja kapcsán felmerült egyik kérdés az, mennyivel növelheti a szállodák forgalmát, illetve mennyi pótlólagos forgalmat generálhat az, ha Kőbányán egy virágzó vásárváros jönne létre.

'

Szakadt nejlonzacskót és újságpapírt kergetett a szél a kihalt Albertirsai úton. Vártam a félóránként közlekedő Expo-járatot, és igyekeztem elhinni, hogy pár éven belül itt minden más lesz. Erre minden esély megvan, hiszen a Hungexpo új tulajdonosa, a francia GL Events azt ígéri, hogy a következő öt évben 20 millió eurót fordít a magyar vásárváros fejlesztésére. A tervek szerint 2005 és 2009 között átépítik a bejárati teret és a 48 ezer négyzetméter kiállítási területet magában foglaló parkot, 6 ezer férőhelyes parkolót és egy olyan 5 ezer négyzetméteres, valamennyi rendezvénytípus fogadására alkalmas multifunkciós csarnokot húznak fel, ahol 1500 fős kongresszusokat, gyűléseket is lehet tartani. És ezzel még nem is lesz vége a folyamatnak; 2009 és 2015 között új kiállítási területeket fognak létrehozni.

Ma még mintha messze lenne a Hungexpo ettől a színvonaltól, és itt nem csak az infrastruktúráról van szó. Egy neve elhallgatását kérő rendezvényszervező szakember azt mondja, egy éve a Hungexpo árajánlata hallatán úgy érezte magát, mintha egy autót alkatrészenként kellett volna megvásárolnia. Maga a helyszín presztízse igen alacsony, felsővezetői konferenciáknál nem is igen jöhet szóba. Az egyetlen jobb színvonalú létesítmény szerinte az Európa Központ, de ott is vannak kisebb problémák. Külön sérelmezte, hogy a tárgyalások során a cég igen rugalmatlan volt: szó sem lehetett például arról, hogy más céggel oldják meg a cateringet, mint amelyikkel a Hungexpo szerződött.

Az események számát illetően is van hová fejlődni. A Hungexpo jelenleg évente 20-25 kiállítást szervez, amelyre összesen félmillió látogató érkezik. Ez a nagyságrend 2002-től jellemzi a szakkiállításokból és jelentős nagyközönségvásárokból álló kiállítási portfóliót. A látogatók megoszlása (külföldi– belföldi, vidéki–budapesti) kiállításonként változó, így az öszszesített adat nem kifejező. Pontos adatok elsősorban a szakkiállításoknál állnak rendelkezésre, ahol kötelező látogatói regisztráció működik. Ezek azt mutatják, hogy átlagban 10 százalék körül van a külföldről érkező látogatók száma. A nagyközönségvásároknál a látogatói megkérdezések alapján csupán becsült adatok állnak rendelkezésre. A kiállítások alatt a Hungexpóhoz tartozó 350 férőhelyes, háromcsillagos Expo Hotel vendégeinek körülbelül 80 százaléka a rendezvény résztvevőiből tevődik össze. A szálloda jövőjéről egyébként annyit lehet tudni, hogy a GL Events meg kívánja tartani, várhatóan felújítják, de az üzemeltetés formájáról és mikéntjéről még nem döntöttek.

A növekedés határai

Megfelelő beruházások után a Hungexpo jóval több rendezvény lebonyolítására illetve több látogató fogadására lesz képes. Arra a kérdésre, hogy az új tulajdonos milyen számokban gondolkodik, nem kaptunk választ, mindössze néhány sejtést fogalmazhatunk meg a honlapon (www.glevents. com) talált információk alapján. Az első támpontot az adhatja, hogy a GL Events 14 európai rendezvényhelyszínén a rendezvények száma átlagosan 135. Az is nyújthat némi segítséget, ha megvizsgáljuk a GL helyszínei közül azokat, amelyek méretüket tekintve összehasonlíthatóak a 75 ezer négyzetméternyi területet magáénak mondó Hungexpóval; a 90 ezer négyzetméteres toulouse-i kiállítási park és a 80 ezer négyzetméteres barcelonai nemzetközi kongresszusi központ.

A Toulous-i Kiállítási Központ hasznosítható területe 90 ezer négyzetméter, ebből 40 ezer fedett. Látogatóinak száma meghaladja az évi 1 milliót. A létesítményben van egy 450, egy 150 férőhelyes és több kisebb terem. Az étterem 400 fő kiszolgálására alkalmas. Az intézmény széles körű szolgáltatásokat kínál; többek között vállalják az esemény teljes menedzselését, biztosítják az installációt és az összes technikai megoldást.

A Hungexpo mérete alapján Barcelonával is összehasonlítható, bár nem valószínű, hogy a magyar vásárváros valamikor is fel tudja venni a versenyt a katalán fővárossal. Itt van Dél-Európa – a teljes alapterület és a fogadótér nagyságát vizsgálva is – legnagyobb gyűlésterme. A létesítményben szigorú moduláris rendszer működik, amely lehetővé teszi mérettől függetlenül bármilyen típusú rendezvény lebonyolítását az új technológiák és megoldások tökéletes integrálásával. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a méret csak az egyik paraméter; nyilván nem lehet eltekinteni attól, hány és átlagban hány fős konferenciát szerveznek egyébként az adott országban, mennyire van bevezetve az adott helyszín a nemzetközi piacra és így tovább. Azt a következtetést azonban talán le lehet vonni, hogy egy-két éven belül jelentősen nőni fog a Hungexpón rendezett események száma. És akkor az – igaz, nehezen számszerűsíthető – másodlagos hatásokról még nem is beszéltünk.

Másodlagos hatások

Friss információ nincs arról, milyen másodlagos hatása van egyegy rendezvénynek. Bizonyos következtetéseket egy korábban a Hungexpo Rt. megbízásából készült Szonda-Ipsos tanulmány alapján lehet levonni: az 1997-es kiállításokon kiállítók és látogatók között készített tanulmány adatai arról tanúskodnak, hogy abban az évben a Hungexpo kiállítási tevékenysége másodlagos hatásként – kiállítók és látogatók költését alapul véve – 21,9 milliárd forint pótlólagos bevételt generált a gazdaságnak. Ezen öszszegnek 5,8 százalékát tette ki szállásköltségként a különböző szállodákban generált forgalom, 9,3 százalékát az étkezés, szórakozás, kultúra kapcsán igénybe vett vendéglátó-ipari ágazatban generált forgalom, és 17 százalék volt az utazási költség. Az 1997-es felmérés adatai akkor megfeleltek a nemzetközi tendenciáknak.

A GL Events – közvetlenül a privatizáció után legalábbis – ennél többet is ígért: többek között az érintett város, illetve régió társadalmi és kulturális életének fejlődését, a gondjaira bízott épületek magas színvonalú fenntartását és a helyi közösségek által kitűzött célok tiszteletben tartását. Budapest talán lendületet kaphat abban a Közép-Európában folyó versenyben, amelyet Brnóval és Poznannal vív a kiállítások fogadásáért, és esélyt kap arra, hogy akár olyan városokkal szálljon versenybe, mint Bécs, Koppenhága, Barcelona vagy Berlin.

A GL Events

A GL Events részvénytársaság tőkéje 54,36 millió euró. Tavaly 356 milliós árbevételt ért el, amelynek 30 százaléka a nemzetközi piacokról származott. Három fő tevékenységi köre: létesítménymenedzsment, rendezvényszervezés, szolgáltatások nyújtása a kiállítások, vásárok és rendezvények megrendezéséhez. Tavaly Európa-szerte 14 helyszínen 1900 rendezvényt fogadott és összesen 505 ezer négyzetméternyi kiállítási területet kezelt.

'

Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.