Négycsillagos lett a harkányi Xavin Hotel

Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Xavin Hotelt Harkányban, ami karácsony első napjától már fogadja a pihenni vágyókat.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„A Xavin Hotel Harkány sikere is, az egész fürdőváros nyert vele” – hangsúlyozta köszöntőjében Tiffán Zsolt miniszteri biztos, parlamenti képviselő. Mint elmondta, a családi vállalkozásban működtetett, a fejlesztéseknek köszönhetően ma már négycsillagos hotel napi munkájában részt vesz az egész család. A feleség a recepción, míg az apa és fia az étteremben tevékenykedik.

Mindehhez Sitányi László, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a következőket fűzte hozzá: a Végi család saját kockázatára fogott bele a fejlesztésekbe, ugyanis eredetileg az általuk benyújtott Megújul a harkányi Xavin Hotel projekt a tartaléklistán szerepeltek. Annak a véleményének is hangot adott, hogy jó dolog olyanokkal együtt dolgozni, mint a Xavin Hotel tulajdonosai, akik hisznek abban, amit csinálnak.

A Xavin Hotel 1998-ban családi vállalkozásként kezdte meg működését. Tulajdonosai az eltelt években folyamatosan fejlesztették, s bővítették a szolgáltatások körét.



Az elnyert 94,5 millió forintos pályázati támogatás felhasználásával jelentős beruházásokat hajtottak végre, amelynek eredményeként a harmincnégy szobában központi klíma, korlátlan wifi, érintőkártyás beléptetőrendszer szolgálja a vendégeket. Az egész épület akadálymentesített, az ajtókra a számok Braille-írással is felkerültek, valamint külön szobát alakítottak ki a mozgáskorlátozottak részére. A hatvan személyes étterem mellett ötven fő befogadására alkalmas télikertet is kialakítottak, valamint nyaranta mediterrán hangulatú kerthelyiség is a vendégek rendelkezésére áll. A wellness részlegben mostantól egyebek mellett sókamra, lávaköves masszázs is szolgálja a vendégek feltöltődését.

A tulajdonosok bíznak benne, hogy a magyar, német, angol, cseh és orosz turisták, üzletemberek, családok, csoportok mellett az általuk nyújtott szolgáltatások vonzók lesznek a kerékpáros turisták, az allergiások, a mozgásszervi betegségben szenvedők számára is.

A kivitelezési munkálatok 2012. november 9-én kezdődtek meg. A beruházás a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, amelynek segítségével a tíz munkahely megőrzése mellett három újat is teremtettek.

A közelmúltban elkészült a szálloda bemutatkozó kisfilmje is, amely itt tekinthető meg:

{youtube|id=nJ7wIyWdQrM}


A Marriott-nál  indul a LevelUp! program - a hazai szállodaipar egyedülálló kezdeményezéseként

A Marriott-nál indul a LevelUp! program - a hazai szállodaipar egyedülálló kezdeményezéseként 

A Marriott cégcsoport megelégelte azt a problémát, ami gyakran előtérbe kerül üzemelésük során: ez pedig a vendéglátóipari területen mindenki számára ismerős szakemberhiány.
Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek

Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek 

A súlyos mértékű tűzkárt szenvedett, több mint 100 főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda Hotel Silvanus helyreállításához az MTÜ 60 millió forinttal járul hozzá.
Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak

Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak 

A kastélyszállodások Tarcalon, az Andrássy Kúriában tartották éves közgyűlésüket április 15-én, hétfőn.
Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand

Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand 

Igencsak látványos rendezvény keretében, április 11-én, a Pesti Vigadóban debütált az új brand. Ahol az is kiderült, mit rejtenek a "titkos kertek"?
Díjeső a TRIBE budapesti tagjának

Díjeső a TRIBE budapesti tagjának  

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on.
Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe

Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe 

A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint kiemelkedő évet zárt a globális hotelpiac.
Indul a Marriott saját képzési programja

Indul a Marriott saját képzési programja 

LevelUp! elnevezéssel innovatív képzés indul a vendéglátóipari szakemberhiány pótlására a Marriott cégcsoport kezdeményezésére.
Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye

Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye 

Amelyet egy meghívásnak köszönhetően mi is kipróbálhattunk.
KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.