Négymilliárd forintból épül négycsillagos hotel Nyíregyházán

Letették egy négycsillagos szálloda alapkövét Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn szerdán, a 4 milliárd forint értékű beruházás a következő turisztikai szezonra készül el.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, a fejlesztés költségének nagyobb részét, mintegy 3,1 milliárd forintot a Modern városok program keretében a kormány biztosítja, a fennmaradó összeget a város önerőből fedezi.

Azért indította a kabinet ezt a programot, hogy segítségével mind a 23 megyei jogú város gazdaságfejlesztési központtá válhasson - jelentette ki Csepreghy Nándor, hozzátéve, Nyíregyháza esetében ez összesen 54 milliárd forint értékű beruházást jelent. Ennek a fejlesztési csomagnak egyik meghatározó eleme ez a szállodaberuházás - jelezte az államtitkár.

Megjegyezte, a magyar GDP-nek és a foglalkoztatásnak jelentős részét adja a turisztikai ágazat, Nyíregyháza pedig nemcsak a belföldi turizmusnak, hanem a külföldi vendégeknek is az egyik célállomásává vált.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, a 100 ezernél több lakossal rendelkező városok között Nyíregyháza volt az egyetlen, ahol nem volt legalább egy négycsillagos, száz szobás hotel. Hangsúlyozta, a most épülő szálloda hazai forrásból valósul meg, a 900 millió forintos önrészt pedig az OTP Bank segítségével biztosítja a város. 

Hét év alatt eljutottunk oda, hogy a turizmus fejlődésének gátjává vált a minőségi szálláshely hiánya Nyíregyházán, 2010 óta ugyanis megduplázódott a vendégéjszakák száma - fogalmazott Kovács Ferenc. Hozzátette, tavaly 35 százalékra emelkedett a külföldiek aránya az összes turista között.

A 9 ezer négyzetméter alapterületű, 122 szobás, étteremmel, konferenciateremmel, látványbárral, mini wellness-egységgel, fitneszteremmel rendelkező szálláshely a tervek szerint a 2018-as turisztikai szezon kezdetére készül el. A hotelben 195 férőhelyes, teraszos étterem, 200 fős befogadóképességű, szekcionálható konferenciaterem, gyermek élménysziget, business-sarok, ajándékbolt is a vendégek rendelkezésére áll majd. A szállodához kerékpártároló, 90 férőhelyes mélygarázs és 63 felszíni parkoló tartozik, a közeli élményfürdőkhöz pedig egy zárt, fedett, fűthető híddal kapcsolódik.

Forrás: MTI


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.