Négynapos gyalogos zarándoklat indul Nagyváradra

Négynapos gyalogos zarándoklat indul Gyomaendrődről Nagyváradra Szent László király tiszteletére májusban - hangzott el a programot beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten. 

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Szent László-év programjaihoz kapcsolódó, 110 kilométeres zarándoklat május 11-én indul a Szent László által alapított nagyváradi egyházmegye egykori legnyugatibb pontjáról, és a Körös völgyében haladva május 14-én érkezik meg Nagyváradra, László király 1192-es szentté avatásának helyszínére - közölte Dénes Zoltán címzetes kanonok, a zarándoklat főszervezője.

Böcskei László nagyváradi püspök kiemelte: a zarándoklatot záró, körmenettel egybekötött szentmisére több évszázad után "hazalátogat" Nagyváradra Szent László Győrben őrzött ereklyéje. Az ünnepi szentmise fő celebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek lesz.

A programra a magyar zarándokok mellett szlovák, lengyel horvát csoportokat is várnak, mert minden népet szeretnének megszólítani, amely őrzi Szent László emlékét - tette hozzá.

Szent László sírja az általa építtetett nagyváradi székesegyházban a szentté avatása után vált Európa-szerte ismert zarándokhellyé. A nagyváradi Szent László-kultusz a protestantizmussal és a várbeli katedrális megsemmisülésével alábbhagyott.

Az újkorban 1914-ben szervezték meg először a Szent László-körmenetet. A diktatúra idején ugyan zarándoklatot és körmenetet nem lehetett szervezni, de a Szent László-ünnepet a templom falai között megtartották. A zarándoklatok hagyományát az 1990-es fordulat után elevenítették fel újra - hangzott el.

Böcskei László szólt arról is, hogy az emlékévben számos programmal várják a nagyváradiakat és az odalátogatókat. A városban októberig Szent László-villamos is jár, magyar, román, angol felirattal és egy képpel, amelyen Szent László átadja a nagyváradi kanonoknak a templomépítési megbízást és az épület terveit.

A nagyváradi püspök hangsúlyozta: ha az "egyházát és népét építő szent király nyomaiban akarunk járni, nekünk is fel kell vállalnunk az építést, emellett követnünk kell őt az értékek mentésében is".

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök arról beszélt, hogy a Szent László-évben számos programot rendez a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és azok az egyházmegyék - így a győri, a kaposvári és a debrecen-nyíregyházi -, amelyek különösen is kötődnek Szent Lászlóhoz. Az MKPK központi rendezvénye június 26-án és 27-én Győrben lesz. Ezt megelőzően, június 24-én megemlékeznek a Szent László által 925 éve összehívott szabolcsi zsinatról, amely rendeleteivel megszilárdította a katolikus hitet Magyarországon. A szabolcsi földvár mellett Erdő Péter bíboros mutat be szentmisét, és erre a szertartásra is elviszik Szent László Győrben őrzött ereklyéjét.

Az egyházmegye másik kiemelt programja a június 27-i katonai zarándoklat, amelyet a tábori püspökség szervez Somogyvárra, a minden magyar katona védőszentjeként is számon tartott király első temetési helyére.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese arról beszélt, a Szent László-év keretében a nemzeti identitást erősítő távoktatási programot hirdetnek a diaszpórában élő és határon túli magyaroknak.

Forrás: MTI


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.