Négyszázezer látogatót fogadott idén a Nyíregyházi Állatpark

Gajdos László igazgató szerint a siker az egyedülálló állatgyűjtemény mellett az ott végzett tudományos munkának és a dolgozók elhivatottságának is köszönhető.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az igazgató az MTI-nek adott évértékelő interjújában elmondta: a Nyíregyházi Állatpark Magyarország egyetlen állatkertje, amely működési támogatás nélkül működik. A menedzsment állandóan kutatja a megfelelő pályázatokat, de emellett a város önkormányzata is hozzájárul a fejlesztésekhez. A világon egyedülálló módon idén tavasszal nemzetközi építészeti díjat kapott a park különleges csodája, a Zöld Piramis.

 Az állatpark a Zöld Piramis megnyitása, azaz 2010 óta nyereségesen, abszolút piaci alapon és eredményesen működik. "Kialakítottunk egy sajátos struktúrát és létrehoztunk egy rendkívül ritka és Magyarországon különleges állatgyűjteményt. Az állatkert egy közösségi tér, de úgy gondolom, egy kulturális találkozási színteret is létrehoztunk Nyíregyházán" - fogalmazott az igazgató, aki szerint az állatbemutató mellett a különböző kulturális és zenés programok, kiállítások is fontosak, mivel a közönség számára így nyújthat teljes kikapcsolódást a csaknem 35 hektáros állatkert.

 A ritka, máshol nem látható fajokat magába foglaló gyűjtemény rengeteg új állattal bővült idén, elég csak a szibériai "tigriserdőt" említeni, amely három utóddal gyarapodott. Az ország legnagyobb vastagbőrű-, nagymacska és medvegyűjteményét magáénak tudó, összesen 5 ezer egyedet gondozó állatpark több ritka faj, így például a perzsa leopárd és bali seregély visszatelepítési programjába kapcsolódott be. A madárfaj szaporítása már elkezdődött Nyíregyházán, a visszatelepítési projektbe angol és holland tudósok mellé társul be az állatpark. Év végén maláj tigrisek költöztek be a kifutókba, jövőre pedig a szumátrai tigrisekkel lesz teljes a gyűjtemény, ezzel Nyíregyházán látható lesz a világon élő összes tigrisalfaj.

Gajdos László a szaporulatról szólva elmondta: nemrég még törpevíziló és kisfóka születetésének örülhettek, majd a komodói varánuszpár nősténye rakott tojást, amelyek egyelőre nem voltak ugyan termékenyek, de jelzi, hogy a fogságban rendkívül nehezen szaporodó sárkánygyíkok jól érzik magukat a Zöld Piramis lakóiként. A szakemberek szerint esély van arra, hogy a következő években kisvaránusz születik Nyíregyházán, ami komoly szakmai eredmény lenne.

A tengerek élővilágát bemutató Ócenáriumba sorra érkeztek újabb és különleges halfajták: az elektromos rájáktól kezdve a polipon át sok érdekességet láthat a közönség. A madárgyűjtemény többek között afrikai sasokkal gyarapodott, a majomcsapat szaporulata óriási; többek között a gerezáknál is született utód, de érkezett langúr, csinos tarkamókus, kilencöves tatu, a tevefélék közé tartozó vikunya, orix antilop, nagy kudu, a gepárdpártól pedig jövő tavaszra várnak kicsiket - sorolta a park vezetője.

 Az állatok beszerzése terén elért sikereket a gazdasági és tudományos eredményekbe is sikerült átmentenie a sóstógyógyfürdői látványosságnak. A 400 ezer látogató után befolyó bevétel segítségével és a szakmai tudás alapján a nemzetközi fajmegmentési programokban és tudományos kutatásokban vehet részt a park, ilyen volt például a cápák szűznemzésével kapcsolatban indult projekt. Az Európai Állatkertek Szövetségében a Nyíregyházi Állatpark képviseli Magyarországot és a végrehajtó bizottságban vannak nyíregyházi delegáltak. Gajdos László hozzátette: emellett több romániai állatkertnek adnak szakmai tanácsot, a nagyváradi állatkerttel szoros együttműködést alakítottak ki.

 "Idehoztuk az embereknek a világot. Olyan állatgyűjteményt alkottunk meg, ami hozzájárul a gyermek és a felnőtt ismereteinek kitágításához" - mondta az igazgató. Szerinte globálisan kell nézni a világot, az embernek együtt kell élnie a természettel, az ismeretek terjesztésében pedig az állatkerteknek nagyon fontos szerepe van.

 "Kellene legalább három vagy négy különleges állatkert Magyarországon, ahol elmosódnak a határok ember és állat között és ahol az állatok gazdag gyűjteménye valóban tapasztalati élményt nyújt a látogatóknak. Az biztos, hogy a Nyíregyházi Állatparkban dolgozó 85 ember és az 5 ezer állat egy nagy családot alkot" - fogalmazott Gajdos László.

 A fejlesztésekkel kapcsolatban Gajdos László kitért arra is, hogy egy 500 millió forint értékű pályázatot adtak be, a saját erő biztosításában az önkormányzat segít. A tervek szerint 2014-re épülne meg a Viktória-ház, amely Dél-Amerika élővilágát mutatná be. "Ha ez sikerül, akkor egy újabb csoda történik majd Nyíregyházán" - fűzte hozzá az igazgató.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.