hirdetés

Nehéz helyzetben a szállodaipar

A turisztikai szektor legtöbb szereplője bajban van, közülük a szállodaipar segítség nélkül nehezen éli túl a járványhelyzetet. A hoteleknek legkorábban májusban lehet érdemi forgalmuk. Hogyan tudnak addig anyagilag kitartani? 

hirdetés

Már igényelhető a szálláshely-szolgáltatók számára az elmaradt foglalásaik utáni 80 százalékos támogatás. A kompenzációt minden, az NTAK-ban regisztrált szálláshely megkapja, amennyiben az NTAK-ba november 8-ig legalább egy foglalása érkezett a november 11. és december 10. közötti időszakra. A visszaigényelhető összeg mértéke a rögzített foglalások nettó bevételének a 80 százaléka. A támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra.

forrás: 123rf

Ahogy azt korábban megírtukaz MTÜ tájékoztatása alapján,a fent említett támogatással több ezer turisztikai vállalkozás részesül több milliárd forint támogatásban, amely segíti a munkahelyek megőrzését, az ott dolgozó szakemberek pályán tartását.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a portfolionak elmondta, hogy a budapesti szállodák a 80 százalékos állami térítéssel elenyésző mértékben tudnak majd élni, hiszen a szeptember eleji határzár óta alig volt vendégük. A vidéki szállodáknál viszont ez jelentős segítség, mert 15-20 százalékos előfoglaltságuk volt a november-decemberi időszakra. A szövetségnél arra számítanak, hogy a vírushelyzet javulásával a hoteleknek legkorábban májusban lehet érdemi forgalmuk, amikor már nem veszteségesen működnek. Addig azonban arra lenne szükség, hogy anyagilag is kitartsanak. Főleg a kisebb- és közepes szállodáknál lehetne erre megoldás a Széchenyi Turisztikai Kártya. Az 1 és 250 millió forint közötti hitellehetőség ugyanis ez csak az ő dimenziójukban értelmezhető. Több vendéglátó és szálloda megpróbálkozott ezzel a kölcsönnel, de a tulajdonosok készfizető-kezesség vállalása mellett sem jutottak hozzá a kölcsönhöz. A bankok menekülnek azokból a helyzetekből, amikor vendéglátóst vagy turisztikai szereplőt kellene hitelezniük.

(forrás: portfolio.hu/turizmusonline.hu)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Hogy látja, a covid harmadik hulláma befolyással lesz a nyitási terveire?

Kiadónk társoldalai