Nem emelkednek jövőre sem a balatoni horgászjegyárak

Egyre többen horgásznak a Balatonnál, ahol jövőre sem nő a horgászjegyek ára - hangzott el a IV. Balatoni Horgászkonferencián.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szári Zsolt a konferenciát szervező Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója ismertette: az idén közel 80 ezer horgász látogatott a Balatonra. A horgászok száma az elmúlt 5-6 év alatt megduplázódott, az idén októberig pedig 7 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.

A BHN éves költségvetésének mintegy 90 százaléka, közel 700 millió forint bevétel származik területi engedélyek értékesítéséből. A vezérigazgató közölte: kezdeményezik, hogy a területi jegyek áfája 27-ről 5 százalékra csökkenhessen a jövőben. Elmondása szerint a part menti horgászhelyek gyakorlatilag beteltek, ezért célszerű lenne csónakkikötőket építeni. Úgy vélte, hogy a tóparti önkormányzatok többsége nem partner a horgászturizmus fejlesztésében, főleg azért, mert a pecások elfoglalják a sétányokat.

Aggodalmát jelezte azzal kapcsolatban, hogy a horgászhelyek száma csökken, ha a kempingek beépítése nagyobb méreteket ölt.

Szári Zsolt kitért arra, hogy az utóbbi pár évben egyre kevesebb busatetemet gyűjtöttek be, ami arra utal, hogy túlzott volt a halászat fenntartása mellett érvelők aggodalma a busa elterjedése miatt. Hozzátette: azért, hogy a tó vízgyűjtőjén lévő tógazdaságokból, tározókból ne kerülhessen busa-utánpótlás a Balatonba, hamarosan hatályba lép egy rendelet, amely tiltja a térségben a busatenyésztést és -tartást. 

A halgazdálkodási társaság 100 millió forint támogatást kapott egy jövő év közepére elkészülő halrács kialakítására az egyik övcsatornán, ami megakadályozza idegenhonos halfajok Balatonba jutását, és az időszakonként felúszó balatoni halak tömeges orvhalászatát, továbbá lehetőséget teremt angolnabefogásra - ismertette a vezérigazgató.

Beszámolt arról is, hogy várhatóan jövő nyár végére elkészül a keszthelyi horgászcentrum, amely az agártárca 200 millió forintos támogatásából és a BHN 100 millió forintos önerejéből valósul meg.

Lengyel Péter, Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese arról beszélt, hogy Magyarországon 5,38 kilogramm az egy főre jutó halfogyasztás évente, ezzel utolsók vagyunk Európában, ami hátrányos népegészségügyi szempontból is.

Felhívta a figyelmet, hogy a halfogyasztás ösztönzéséért a jövő évben 27-ről 5 százalékra csökken a hal áfája, és hamarosan minőségi magyar hal védjegyet vezetnek be.

Folyamatban van a "balatoni hal" földrajzi oltalmának a hazai és európai elfogadtatása is, ami a természetes vízben és akvakultúrában termelt halakat is magában foglalja, amit egy termékleírásnak megfelelően, a Balaton térségében állítanak elő - ismertette a tárca képviselője.

Dérer István, a MOHOSZ alelnöke elmondta, hogy jelenleg a magyarországi horgásztársadalom 421 ezer fős, az elmúlt egy év alatt 11 százalékkal gyarapodott. Minden ötödik horgász érdekelt a balatoni lehetőségekben, és a régió számára is előnyös lehet, hogy a horgászturizmusban 8-9 hónapos a szezon - fűzte hozzá.

Tájékoztatott arról is, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek a Balaton Fejlesztési Tanáccsal a horgászhelyek bővítésének lehetőségeiről.

A konferencián horgászok kezdeményezték, hogy hosszabbítsák meg a balatoni viharjelző szolgálat működését pár hónappal, legalább a süllőszezon végéig. A BHN vezérigazgatója közölte, tárgyalást kezdeményez a meteorológiai szolgálattal a felvetésről, amit támogatandónak tart.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.