Nem pánikolnak a balaltoni horeca-sok

A balatoni kiemelt üdülőövezetben jellemzően 50 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt két-három évben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek az idei szezonra - közölte Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Balatonföldváron.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hoffmann Henrik, a 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő BTSZ tagságának visszajelzéseire hivatkozva cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint egymillió forintos havi fizetést is el lehet már érni a Balatonnál. "Egymilliót nem, fele ennyit is csak kevés helyen, de százezreket lehet keresni kemény munkával" - mondta a balatoni bérekről, amelyek számításai szerint, főként az áfacsökkentésnek köszönhetően évente 10-20 százalékot emelkedtek az utóbbi 2-3 évben, mára megközelítve a nyugati bérszínvonalakat. Példaként említette, hogy a szakácsok, séfek fizetése akár meg is duplázódott, egy szállodai szobaasszony három évvel ezelőtti 120 ezer forintos havi fizetése pedig ma már 200 ezer forint körül alakul.

Az áfacsökkentés mellett a forgalom- és a fizetőképes kereslet növekedésének is köszönhető, hogy a vendéglátás jövedelmezősége javult és a bérek emelkedtek, amely tendencia Hoffmann Henrik szerint a következő években is fenntartható lesz. A BTSZ elnöke beszélt arról is, hogy a Balaton mára európai összehasonlításban az egyik legkomplexebb, ár-értékarányban is az egyik legversenyképesebb üdülőhellyé vált. Ennek is köszönhető, hogy az év első 3 hónapjában több mint 17 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma az üdülőrégióban - számolt be a KSH adatokról.

A munkaerőhiányról azt mondta, országos jelenségről van szó, ami a Balatonnál a szezonalitás miatt erősebben jelentkezik. Minden évben meg tudták oldani, szerinte jó szervezéssel idén is megoldható lesz ez a probléma betanított, átképzett, és diákmunkásokkal. Közölte, a munkaerőhiánynak csak részben oka a külföldre vándorlás, hiszen egy felmérés szerint a magyar munkavállók 5 százaléka dolgozik külföldön, ami nem esik messze a 3,9 százalékos európai átlagtól és sokkal jobb helyzetet mutat, mint Romániában, ahol 20 százalékos ez az arány. A probléma okai között van, hogy elvesztették a szakmák a becsületüket, amin a javuló fizetések változtatni fognak, valamint az, hogy nőtt a turisztikai vállalkozások száma, ami több munkaerőt igényel - tette hozzá.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.