Nem változtatnak utazási terveiken a magyarok

A magyarok kicsivel több mint fele jelenleg optimista, és nem változtat utazási tervein a járvány felfutása ellenére - derül ki a Pulzus kutatásából, amelyet a Napi.hu számára készített.

A Pulzus Kutató reprezentatív felmérése szerint a magyarok 53 százaléka nem változtatott utazási tervein annak ellenére, hogy az elmúlt napokban egyértelműen romlottak a járványmutatók szerte a világon - sőt Magyarországon a járvány reprodukciós rátája világviszonylatban is rendkívül magasra emelkedett.

A megkérdezettek mindössze 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább belföldi desztinációkat keres, 8 százalékuk, ha utazna is külföldre, az kevesebb időre tervezi, mint a korábbi években. A válaszadók 24 százaléka nem fog utazni egyáltalán, ez azonban nem feltétlenül a koronavírus következménye.

A válaszadók kor szerinti bontásából például az derül ki, hogy a 60 éven felüliek körében sokkal magasabb azok aránya, akik egyáltalán nem fognak jövőre utazni: 39 százalék. Nem meglepő módon csak 32 százalékuk mondta, hogy nem változtat meglévő utazási tervein. A 18-39 éves korosztály a leginkább derűlátó, 65 százalékuk nem számol a járvány hatásaival.

Az iskolai végzettséget nézve az látszik, hogy minél magasabban kvalifikált valaki, annál inkább utazna 2022-ben. Emögött valószínűleg nagyrészt a jobb anyagi lehetőségek állnak.


Hasonló lehet a magyarázata annak is, hogy a budapestiek terveznek a legnagyobb arányban külföldre utazni, még akkor is, ha nem annyit, mint korábban. Az ő körükben ez az arány 19 százalék, többszöröse a kisebb településen élőkének.



A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.

Forrás: napi.hu


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.