Nemzeti légitársaság: csak vállalkozói alapon

Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága legutóbbi ülésén a magyar légiforgalom aktuális helyzete és a vendéglátásban az átalányadózás esetleges bevezetése volt a téma.

A vendéglátás helyzetével kapcsolatban Zsarnóczi Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az általános tendenciákhoz képest kisebb méretű visszaesésről számolt be a szektorban (1 százalékkal csökendő árbevétel, 2,1 százalékkal kevesebb forgalom). 2011-ben viszont nőtt az itt foglalkoztatottak száma. A helyzet – amennyiben az adóbevallások hitelesek – nem rózsás: 2010-ben a szektor vállalkozásainak csupán 30 százaléka volt nyereséges.

A kormány két vállalást tett: stratégiát készítenek az ágazat fejlesztésére és megváltoztatják a jogszabályi környezetet. A stratégia készül, a jogszabályok a turizmustörvényben kerülnek módosításra. Honyek Péter, az NGM osztályvezetője tájékoztatást adott az átalányadózás bevezetésének lehetőségéről a vendéglátó szektorban.

A minisztérium az eddigi lehetőségek kiterjesztését a tiszta, átlátható gazdálkodásra nézve veszélyesnek tartja, ugyanezen okokból korlátozza az unió is. Nem jelentene adminisztrációs könnyítést sem, hiszen a társasági adóhoz mindenképpen mérleget kell készíteniük a vállalkozásoknak. Gondot jelent az unió felé az áfa elszámolása is, hiszen átalányadózás esetén a beszerzéseikről nem lennének kötelesek számlát kérni a vállalkozások. Az egyéni vállalkozók továbbra is élhetnek az átalányadózás lehetőségével. Az NGM még nem vetette el teljesen a javaslatot, gondolkoznak az adminisztratív terhet csökkentéséről. A bevétel nyilvántartásáról azonban semmiképpen nem tekintenek el.

A továbbiakban a magyarországi légi turizmus helyzetéről hangzott el tájékoztató. Schváb Zoltán, az NFM és Zsarnóczi Csaba, az NGM helyettes államtitkára elmondta, hogy a MALÉV megszűnése dacára a magyarországi légiforgalom –főként a fapadosoknak köszönhetően – zökkenőmentesen bonyolódik.

A Magyar Turizmus Zrt. korábban a turistaforgalom 5 százalékos visszaesését prognosztizálta, de ez a jelek szerint kevesebb lesz. Kérdésre válaszolva Schváb Zoltán kijelentette, hogy május 31-én lezárult a kártalanítás; az utazási irodák ügyére azonban nem tért ki.

Egy esetleges új nemzeti légitársaságra vonatkozó kérdésre kifejtette, hogy az állami támogatást szigorúan tiltja az unió. Budapesti székhelyű légitársaság létrehozása azonban vállalkozói alapon elképzelhető, emellett a vidéki repülőterek jobb hasznosítása a cél.


Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.