Nemzetközi színvonalú intézménnyé válhat a Rippl-Rónai Múzeum

Látogatóközpont építése, kiállítóhelyek bővítése és új állandó kiállítások nyitása is szerepel a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumnak a város közgyűlése által csütörtökön elfogadott, 2022-ig szóló stratégiai tervében.

Ábrahám Levente igazgató elmondta: az új látogatóközpont a Szentjakabi Bencés Apátságnál épül 1,4 milliárd forintból, ugyanennyibe kerül a régi levéltár épületének felújítása, amely lehetőséget nyújt állandó történeti kiállítás berendezésére, múzeumi tárgyak tárolására, szakmai háttérmunkára.

A Fő utcai épületben állandó régészeti kiállítást nyitnak, megújítják régi tárlataikat, bővítik kiállítóhelyeiket, meglévő látogatóközpontjaikat - tette hozzá.

Az igazgató úgy vélte, a múzeum a stratégia megvalósításával a "21. századba lép", nemzetközi színvonalú intézménnyé válik, több kiállítási tárggyal több látogató ismereteit gazdagíthatja a kultúra különböző területein.

Az 1909-ben alakult, a Rippl-Rónai Emlékházat és Látogatóközpontot, a Vaszary Emlékházat, a Fekete István Látogatóközpontot és a Szentjakabi Bencés Apátság Romkertet is üzemeltető Rippl-Rónai Múzeum Kaposvár és Somogy megye történelmi, tudományos, kulturális, művészeti örökségének őrzője, közvetítője, egyben Magyarország harmadik legnagyobb tudományosan rendszerezett vidéki közgyűjteménye, ahol 2,5 millió műtárgy állagmegóvását, őrzését, feldolgozását, kutatását végzik.

Ábrahám Levente azt mondta: a múzeumnak nemcsak a valóságban kell tudni bemutatnia értékeit, hanem ki kell lépnie a digitális világba. A műtárgyak digitalizálásának programja már elindult, a munka akár két évtizeden át is eltarthat. 

Közben az állagmegóvás, a biztonságos tárolás és a későbbi kiállítások berendezésének megkönnyítése érdekében egy jól szervezett raktárrend kialakításán is dolgoznak - fogalmazott.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.