Nemzetközi terjeszkedésbe fog az Anubis Travel

A klasszikus üdülőprogramok és körutazások mellett hamarosan városlátogatásokat is kínál a nemzetközi terjeszkedésre készülő Anubis Travel, amely a minap Budapesten tartotta katalógus-bemutatóját.

Ahmed Bahgat, az ügyvezetője elmondta, az Anubis Travel árbevétele tavaly körülbelül 20 százalékkal nőtt a 2012. évihez képest. A legsikeresebb desztinációnak Egyiptom és Jordánia bizonyult, mindkét úti célba heti két charterjáratot üzemeltettek.

Egy teljesen új üzletágba is belevágtak 2013-ban: megkezdték a beutaztatást Egyiptomból és Izraelből. Az idén azt tervezik, hogy növelik a forgalmunkat ebből a két országból, és Jordániából is fogadnak vendégeket.

A tavalyi év fontos eseménye volt még, hogy decemberben a Royal Jordanian légitársaság az Anubis Travelt bízta meg magyarországi képviseletével. Az együttműködés az idén magasabb szintre lép, mivel 2014. júniusától elindul a közvetlen légi járat Budapest és Amman, illetve Aqaba között.

Az idén erősítik jelenlétüket Egyiptomban, Jordániában, Törökországban, Rodoszon, Krétán és Mallorcán. Új úti cél az Anubis Travel kínálatában az üdülés az izraeli Eilatban, amelyet az aqabai charterükre alapozva kínálnak, de szerveznek üdüléseket az Izrael földközi-tengeri partvidékén fekvő Netanyába és környékére is, továbbá lesznek izraeli körutazások és hosszú hétvégék is. Újdonság az idén a nagy izraeli körút, továbbá az izraeli hétvége jordán / izraeli körutazással kombinálva.

Az idei szezonnal kapcsolatban elhangzott, hogy Mallorca 9 éve szerepel az Anubis Travel-nél, széles hotelkínálattal a sziget minden részén, a legszebb homokos tengerpartokon. Krétát és Rodoszt már nyolc éve programozzák, utóbbit idén bővített szállodakínálattal. Törökország egyre fontosabb szerephez jut az Anubisnál, több mint 70 szállodába lehet náluk foglalni, újdonságként Kemeren és Belekben is. Ciprus és Bulgária is szerepel a katalógusban. Egyiptomba heti 2-3 charterjáratuk lesz Hurghadára és Sharm-el-Sheikh-re, de szerveznek kairói hétvégéket is menetrendszerinti járatokkal, nílusi hajóutakat, továbbá városnézéssel kombinált üdüléseket.

 A legnagyobb „dobás” a programkínálatban 2014. második felében várható, amikor kijönnek a piacra a távoli földrészekre tervezett körutazásokkal (Észak- és Dél-Amerika, Távol-Kelet, Afrika). A Royal Jordanian Budapest-Amman járatának júniusi várható indulásával számos más desztináció is elérhetővé válik a Távol- és a Közel-Keleten.

Az Anubis Travel Hungary hozzákezdett a márka kibővítéséhez, 100%-ban helyi leányvállalatokat hozott létre a főbb célpiacokon, helyi irodával, biztosítással és alkalmazottakkal. Az első külföldi leányvállalat Egyiptomban jött létre 2011-ben AWT (Anubis World Travel) néven. Az AWT-nek 400.000 eurós utazási irodai biztosítékot kellett letétbe tennie. Tavaly jött létre az AWT Austria, amely idén június közepén kezdi meg működését. Az AWT jordán és cseh leányvállalata a tervek szerint idén év végén kezdi meg a működését.

Kedvező családi csomagokat állítottak össze, 1, illetve két gyerekkel utazók részére, ráadásul az irodák a kicsik után is a felnőttek után járó százalékos jutalékot kapnak április 16. után.

Az Anubis Travel biztosított váltott az idei évre: az EUB saját terméket dolgozott ki az iroda részére. Október 24-én ismét lesz nagyszabású koncert Jordániában az Anubis Travel szervezésében: a Quimby a Wadi Rum sivatagban lép majd fel.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.