Nemzetközi utasszámban ismét a Ryanair a világelső

A Ryanairt a szintén fapados easyJet, majd a Lufthansa követi a IATA legfrissebb listáján.

A Ryanair most már sokadik éve vezeti a listát az ír diszkont légitársaság. Míg 2011-ben a Ryanair 76.422.000 nemzetközi utassal nyerte meg a versenyt, 2012-ben 79.649.000, 2013-ban 81.395.000, tavaly pedig már 86.370.000 utast szállított nemzetközi útvonalakon. A légitársaság becslései szerint idén több mint százmillió utassal számol.

Ezen a listán második lett az easyJet 56.312.000, harmadik pedig a Lufthansa 48.244.000 nemzetközi utassal. A top 10-be került még az Emirates, a British Airways, az Air France, a Turkish Airlines, a KLM, a United Airlines és a Delta Air Lines is.

Az összesített, tehát mind a belföldi, mind a nemzetközi utazásokat figyelembe vevő lista már másképp alakult: itt az első három helyet a Delta Air Lines, a Southwest Airlines és a China Southern Airlines foglalja el, a Ryanair a hatodik, az easyJet a nyolcadik, a Lufthansa pedig a kilencedik helyre került.

A IATA listája nemzetközi utasszám alapján:

Helyezés Légitársaság Utasszám
1 Ryanair 86.370.000
2 easyJet 56.312.000
3 Lufthansa 48.244.000
4 Emirates 47.278.000
5 British Airways 35.364.000
6 Air France 31.682.000
7 Turkish Airlines 31.016.000
8 KLM 27.740.000
9 United Airlines 25.708.000
10 Delta Air Lines 24.243.000


A IATA listája belföldi utasszám alapján:

Helyezés Légitársaság Utasszám
1 Southwest Airlines 129.087.000
2 Delta Air Lines 105.190.000
3 China Southern Airlines 91.729.000
4 American Airlines 67.761.000
5 United Airlines 64.731.000
6 China Eastern Airlines 57.986.000
7 US Airways 48.043.000
8 Air China 46.466.000
9 All Nippon Airways 39.277.000
10 Gol Airlines 36.311.000


A IATA listája összes (nemzetközi és belföldi) utasszám alapján:

Helyezés Légitársaság Utasszám
1 Delta Air Lines 129.433.000
2 Southwest Airlines 129.087.000
3 China Southern Airlines 100.683.000
4 United Airlines 90.439.000
5 American Airlines 87.830.000
6 Ryanair 86.370.000
7 China Eastern Airlines 66.174.000
8 easyJet 62.309.000
9 Lufthansa 59.850.000
10 Air China 54.577.000

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.