Népvándorlás kori és római kori élménypark épülhet Zalában

Több nagyszabású projekt, például egy népvándorlás kori és egy római kori élménypark kialakítása, valamint a Göcseji Múzeum új épületbe költöztetésének előkészítése is szerepel Kaján Imre, a zalai múzeumok új igazgatójának tervei között.

Kaján Imrét, a Budapesti Közlekedési Múzeum volt főigazgató-helyettesét októbertől 10-től öt évre nevezte ki a Zala megyei múzeumok igazgatóságának vezetőjévé és a Göcseji Múzeum igazgatójává kedden a Zala Megyei Közgyűlés. Az új vezető kinevezésére azért volt szükség, mert a korábbi igazgató, Vándor László 2011 februárjában nyugdíjba vonult, azóta megbízott igazgatóként Kostyál László művészettörténész irányította a megyei múzeumi szervezetet.
    Kaján Imre az MTI-nek elmondta, hogy mérnökként került a "muzeológiába", de - mint fogalmazott - műszaki végzettségét maximálisan tudja hasznosítani ezen a területen is, hiszen a történeti kutatások során együtt dolgozik a történész és a mérnök. A műszaki végzettségű szakemberre azért van szükség, mert egy történész el tudja olvasni a leírásokat, "de nem érti meg, hogy mi benne műszaki alternatíva" - mutatott rá Kaján Imre.
    Zalai kötődéséről elmondta, hogy Zalaváron 1998-ban kezdett el dolgozni, 2000-ben megrendezte a Kis-Balaton Ház kiállítást. Álláspontja szerint a Zalavár-Várszigeten megkezdett munkát folytatni kell. A látogatottság ugyan folyamatosan nő, de "ami ott van most, az nagyon kevés ahhoz képest, amennyi lehetne" - hangsúlyozta Kaján Imre.
    Mint rámutatott, ugyancsak nagy lehetőségek vannak Fenékpusztán is. Ezen a területen található a Festetics Kiskastély, a volt hajóépítő műhely, a földfelszín a római castrum romjait rejti. Zalaváron népvándorlás kori, míg Fenékpusztán római kori élményparkot lehetne kialakítani, ami egyben a gyerekek oktatását is szolgálná - tette hozzá.
    Az igazgató távlati tervei között szerepel a Göcseji Múzeum új épületbe költöztetése. Felidézte, hogy a műemlék épületet 1869-ben emelték, kezdetben takarékpénztár volt, majd 1889-90-ben emeletes bérházzá alakították át. A jelenlegi múzeumépületnek gyönyörű terei vannak, de múzeumnak nem alkalmas, "lehet toldozgatni, de ettől még nem lesz jó múzeum".
    Úgy vélte, a kiállításoknak új helyszínt kell keresni, mert a látogatók látványos, érdekes, "mozgó, forgó" kiállítótereket várnak el, ahol az interaktivitás, a gyors változtathatóság is megoldható. Jelenleg "ha nem hozzák el a vitrineket is", a zalaegerszegi múzeum nem tudja fogadni a nagy kiállításokat, így például a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti anyagát sem - fejtette ki az igazgató, hozzáfűzve, hogy az uniós pályáztatási rendszer miatt a megvalósítással valószínűleg 2013-ig még várni kell, de a tervek készítését már most el kell kezdeni.
     Kaján Imre 1978-ban szerezte meg építészmérnöki oklevelét, 1978 őszén a Magyar Nemzeti Galériában kezdett el dolgozni. Feladata volt az 1485-95 között készült gótikus szárnyas oltárok tervezési módszereinek kutatása, rekonstruálása. 1980-2007-ig a mérnöki tudományokkal is foglalkozó Duna Múzeum (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum) történeti képgyűjteményének volt a vezetője, majd 89-től a múzeum igazgatója. 2007-től Budapesten, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyetteseként, majd munkatársaként dolgozott.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.