Nincs gáz, ha van gáz

Bár elvileg lassan két éve minden (nem háztartási) gázfogyasztó előtt adott a lehetőség, hogy a szabadpiacon szerezze be gázszükségletét, Magyarországon egyelőre viszonylag kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Miközben egy jogszabály szerint az ország teljes gázfogyasztásának a 67%-a származhatna a szabadpiacról –, valójában csak mintegy 20%-ot vásárolnak ott a fogyasztók. Pedig a szabadpiaci földgáz-vételezés a végszámlában egy szálloda számára már akár milliókat, tízmilliókat hozhat, illetve vihet évente.

'

Az Európai Tanács és az Európai Parlament 1998-ban fogadta el a földgáz belső piacáról szóló 98/30/EK irányelvet, amely megnyitotta a verseny lehetőségét az európai földgázpiacon. Öt évvel később az Európai Tanács és az Európai Parlament megalkotta a 2003/55/EK irányelvet, (EU II. számú gázdirektíva) amely a korábbi szabályozás lényegét megtartotta, kiegészítésekkel és pontosításokkal. Az uniós irányelvekkel összhangban született meg nálunk a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény (GET), amely alapján 2004. január 1-jétől idehaza is lehetővé vált, hogy a nem háztartási fogyasztók a közüzemi szolgáltatás helyett a szabadpiacon vételezzenek földgázt.

A GET 2004. január 1-jei életbelépését követően az óránként 500 köbméternél több földgázt felhasználó fogyasztók választhattak, hogy továbbra is az úgynevezett közüzemi rendszerben, hatóságilag rögzített áron, a közüzemi szolgáltatótól vásárolnak földgázt, vagy piaci áron jutnak hozzá, az általuk választott forrásból.

A GET által feljogosított fogyasztóknak nevezett csoport tagjainak jelentős része a 2000 végi, 40%-ot meghaladó, „közületi” áremelés óta gyakorlatilag piaci áron jutott földgázhoz, így elvben nem fenyegette őket jelentősebb áremelkedés veszélye, ha a szabadpiaci vásárlást választják. A feljogosított fogyasztók döntésétől függően 2004. januártól a hazai földgázfogyasztás akár 41 százaléka is származhatott volna a szabadpiacról. A GET 2004. július elsejei hatállyal további piacnyitásról is rendelkezett, amelynek értelmében minden nem háztartási fogyasztó szabadon vásárolhatott (volna) földgázt a szabadpiacon. Valódi piacnyitásról azonban egyelőre nem beszélhetünk.

Szűk keresztmetszet

A törvény életbelépésével ugyanis a piac kínálati oldala nem változott számottevően. Valódi liberalizált piac tehát egyelőre még nincs, de egyre nagyobb az esélye, hogy az a gyakorlatban is megteremtődjön: a Magyar Energia Hivatal már 13 versenypiaci földgázkereskedőt tart nyilván, igaz, ezek közül jelenleg csak 4 aktív. Az igazi versenyhelyzetet egyelőre akadályozza a szállítóvezetéki szabad kapacitás hiánya, a gázforrások (kereskedői) kínálatának korlátozottsága és a szereplők (szállító, tároló, versenykereskedők) alacsony száma. Egyelőre a feljogosított fogyasztók sem nagyon keresik az alternatív gázkereskedőket. Ennek legfőbb oka, hogy többségük „jobban bízik” a nem olcsó, de biztosnak érzett hatósági árban, mint a szabadpiacban. A kereskedők ezért igyekeznek leendő kuncsaftjaikat személyre szabott, „garantált” kedvezményekkel behálózni.

Szállodáknak is

Az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) – jelenleg ez a cég látja el földgázzal a versenypiac 70%-át – például találkozóra hívta a Szállodaszövetséghez tartozó hotelek vezetőit, ahol bemutatta cégüket és árképzési rendszerüket. Eszerint az EMFESZ választási lehetőséget kínál a szabadpiacra kilépni szándékozó hoteleknek: Az első variáció szerint – a szövetséggel való megállapodás alapján – az EMFESZ a fogyasztóra érvényes, mindenkori közüzemi árhoz képest további engedményt biztosít.

A másik megoldás szerint a földgáz ára az európai importárral kerül meghatározásra, amelynek alapja a fűtőolaj és gázolaj tőzsdei jegyzése. Itt is olyan lehetőséget kínál az EMFESZ, amely biztosítja a megrendelők számára a megtakarítást.

Pontos becslés kell

Az első, vagyis a közüzemi árszabályozáshoz képest biztosított engedmény a szabadpiacon abban az esetben érhető el, ha a fogyasztó „kontrollálható-tervezhető” földgázfelhasználást tart szem előtt. Ennek a fogyasztási magatartásnak – és egyben a szabadpiaci ellátásnak – egyik legfőbb jellemzője az igénybejelentés/ nominálás, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fogyasztó szerződésben rögzíti havi gázigényét, és ezt +/- 10%-os toleranciával be is tartja. A havi fogyasztáson belül pedig a napi fogyasztását is +/–8%-os határon belül tartja. Ha a fogyasztást nem sikerül előre kellő pontossággal megbecsülni, akkor jönnek a szerződésben megállapított büntetőtételek. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban ez nem szokta meghaladni a havi gázszámla értékének 1-1,5 százalékát. Ez így elsőre talán eléggé riasztóan hangzik, de a cég képviselője mindenkit megnyugtatott, hogy az első egy-két hónap bizonytalanságai (10-15%-os eltérés az előre saccolthoz képest) után már mindegyik ügyfelük meglehetős pontossággal képes megbecsülni a fogyasztását. Várhatóan a többi szolgáltató is hasonló árkonstrukciókkal rukkol majd elő.

'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.