Nőtt a törökországi vasúti szerencsétlenség áldozatainak száma

Többszörösére nőtt az északnyugat-törökországi Corlu körzetben vasárnap történt vasúti szerencsétlenség áldozatainak a száma. A balesetben 24 ember meghalt, 318 pedig megsérült - nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján Recep Akdag miniszterelnök-helyettes.

A vonaton 362 utas és hat főnyi személyzet tartózkodott. A baleset során a mozdony a pályán maradt, de a szerelvény mind a hat kocsija kisiklott, öt fel is borult. 124 sérültet továbbra is megfigyelés alatt tartanak, de 194 embert már hazaengedtek a kórházból. Akdag egyúttal bejelentette, hogy a mentési munka hétfő reggelre véget ért.

A szerelvény a görög határ közelében található Edirne tartomány Uzunköprü körzetéből tartott Isztambulba, amikor Tekirdag (Rodostó) tartomány Corlu körzetében kisiklott. Akdag megerősítette azt a korábbi értesülést, hogy a szerencsétlenséget a rendkívüli esőzés okozta, amely egy szakaszon alámosta a vasúti pályát. Az Ihlas török hírügynökség felvételein vasárnap látható volt, hogy a sínek az alátámasztás hiányában meghajoltak.

Ahmet Arslan közlekedési miniszter ugyanazon a sajtótájékoztatón közölte: a pályát évente egyszer kell felülvizsgálni, ami az adott szakaszon legutóbb áprilisban meg is történt. Rámutatott: vasárnap a délutáni órákban fél óra alatt 32 milliméternyi eső zúdult a szóban forgó területre. A mozdonyvezető távolról nem láthatta a sínpálya alatt képződött űrt - hangsúlyozta.

A szerencsétlenség helyszíne a legközelebbi közúttól három kilométerre található, így megközelítése nagyon nehéz volt. Ráadásul a talaj is 20-30 centiméter mélyen átázott, ezért a hatóságok a mentést először helikopterekkel és lánctalpas járművekkel kezdték meg. A helyi gazdálkodók traktoraikkal segítették a munkát. Később munkagépek és mentőautók is nagy számban eljutottak a helyszínre.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.