Nőtt a Varga Pincészet minőségi borai iránti kereslet a tavalyi évben

Több mint tíz százalékkal több bort adtak el tavaly a Varga Pincészetnél, mint egy évvel korábban. Ezen belül a prémium kategóriás borokból származó bevétel növekedés elérte az ötven százalékot, ezekből mintegy 800 ezer palackot értékesítettek.

Varga Péter elmondta, hogy az elmúlt évben a 2018. évi 12,2 millió literhez képest 1,5 millió literrel többet adtak el, ennek következtében 5 milliárd forintról 5,8 milliárdra nőtt az árbevétel és 150 millió forintról 200 millió forintra emelkedett a nyereség. Kis mértékben nőtt a létszám, az év során átlagosan 191 főt alkalmaztak. Csökkent viszont a szőlőfeldolgozás, az előző évi 20,5 millió kilogrammal szemben 2019-ben csak 17,5 millió kilogramm szőlőből készült bor.

Közölte: 2019-ben több mint 700 millió forintot költöttek beruházásokra, a legfontosabb fejlesztés a palackozás korszerűsítése volt, aminek eredményeként a 10 ezer órás palackozókapacitás 14 ezerre nőtt és 30 százalékkal csökkent ennek a munkafázisnak a munkaerő-szükséglete.

A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, 200 hektár szőlőültetvényük van országszerte, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az Egri borvidéken. A feldolgozóüzemek a Badacsonyi és Egri borvidékeken vannak. Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti Magyarországon a legtöbb palackos bort,  2019-ben 14 millió palackot adtak el - fűzte hozzá Varga Péter.

Forrás: MTI


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.