Nyílik a Budapesti Karácsonyi Vásár

November 16-án nyit a 14. Budapesti Karácsonyi Vásár.

A már fogalommá vált, és jelentős nemzetközi sikereket is elért vásár a főváros hozzájárulásával valósul meg. Kiváló eszköze lett a pozitív és unikális Budapest imázs alakításának, holtszezonban a budapesti vendégforgalom növelésének- fejtette ki Csomós Miklós főpolgármester helyettes a sajtótájékoztatón.

Vitézy Zsófia a szervező, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit. Kft vezetőjeként ismertette az újdonságokat. A 122 különböző, népi hagyományokra épülő kézműves termékeket árusító pavilon között egy faházban díjmentes megjelenést biztosítottak a pályakezdő kézművesek számára is. Mangalica kocsonya, sparhelten sült lepény is gazdagítja a közkedvelt adventi gasztronómiai kínálatot. Három matricával és két színben most is készültek a karácsonyi bögrék , melyeket megvenni nem kötelező, de vissza se válthatóak.

Idén két színpadon is szórakoztatják a közönséget, és a kultúra ajándékba is megvásárolható lesz, hiszen helyben árusítják a BTF-re és más rendezvényekre a jegyeket. Virtuális épületfestők „épületmozgató” animációkkal látják el a Gerbeaud-ház homlokzatát. ( November 30.-december 23. között naponta 17,18,18, és 20 órakor)

A vásár négy kiemelt helyének egyikén, az Ökumenikus Segélyszervezet faházában adventi pénzadománygyűjtés lesz. December 15-én óriási közös éneklésre várják itt a közönséget. A 145 éves Magyar Posta kitelepül a térre, alkalmi képeslapok és bélyegek árusítása mellett, kedvezményesen továbbítják az itt - postai egyen csomagban - feladott ajándékokat belföldre.

A Vörösmarty téri vásár díszvendége Kalocsa: december 1-én és 2-án a híres népviseletbe öltözött táncosok gyönyörködteti a nézőket és remélhetően sokan megcsodálják a kalocsai Betlehemet a nagy adventi koszorú mellett. A város művészei előadnak egy disznótoros kóstolóval egybekötött népi színművet is.

Idén nemcsak a Hősök terén, hanem Vörösmarty téren is fogadják a Mikulásgyár önkéntesei a természetbeni (tartós élelmiszerek, játékok, könyvek) adományokat. A Mikulásgyár saját díszdobozába zárt finomságok megvásárlásával is lehet segíteni a rászorulóknak. A Magyar Posta díjmentesen szállítja a Mikulásgyárnak címzett adományokat ország bármely részéről. December 6-án a Mikulásgyár faházában a Finnországból érkező Mikulásnak örülhetnek a kisgyermekek; számukra a vásár teljes időtartama alatt a fűtött Varázskertben kézműves foglalkozásokat tartanak.
November 30-án Tarlós István a téren kapcsolja fel Budapest ünnepi díszkivilágítását.

December 16-án a Magyar cserkészszövetség elhozza a fővárosba a Betlehemi Lángot, melyről nemcsak az Adventi Koszorú harmadik gyertyáját, de bármely látogató gyertyáját is meggyújtják. Idén óriási karácsonyfa díszíti a teret a Pilisi Parkerdő Zrt. jóvoltából. (www.budapestinfo.hu/xmas)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.