Öhöm, racka, cuháré!

Dacolva a december eleji jeges széllel, újságírók és falusi turizmusban érdekelt szakemberek lelkes csapata ismerkedett a minap Békés megye déli részének tanyasi vendégfogadóival, turisztikai kínálatával. A résztvevők azt is megtudhatták az út során, mit jelent az öhöm vagy a cuháré kifejezés.

A Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület által meghirdetett tanulmányút célja a jó gyakorlatok bemutatása, a magyar vidékről, a falusi turizmusról és Békés megyéről alkotott összkép javítása volt. - Lehet, hogy a világ végén vagyunk, de a világ végén is vannak olyan értékek, amely a világ közepévé teszik – fejezte ki ragaszkodását megyéjéhez és annak szépségeihez Frankó Pál, az egyesület titkára, aki a szakmai tanulmányutat vezette.

A program az Orosháza és Békéscsaba közötti kisváros, Csorvás határában fekvő Eszter tanyán (www.esztertanya.hu) kezdődött. A fehérre meszelt falú vályogházat a hagyományokkal összhangban újították fel, berendezése is teljes mértékben autentikus. A gyönyörű régi bútorok, berendezési tárgyak a családi örökséghez tartoznak.

A vendéglátó bemutatta a kétszobás, 8 ágyas, fürdőszobás szálláshelyet, továbbá a ház specialitását, a tanyapedagógiai programot, melynek keretében a környező nagyvárosokból érkező kisdiákokat ismertetik meg a falusi élet jellegzetességeivel, a kukoricafosztás, búzavetés, kenyérdagasztás szépségeivel.

Hintózás, sétakocsizás, pónilovaglás, mangalica disznótor, kalácssütés, kemencés és szlovák tájjellegű ételek megkóstolása, kézműves foglalkozások, állatsimogatást valamint tanyasi szabadtéri játékok is várják itt a vendégeket.

A tanya a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége által minősített Nemzeti Tanúsító Védjeggyel ellátott 3 napraforgós falusi szállásadóhely, szakosodás szerint hagyományok portája. Az Eszter tanya együttműködik két közeli tanyával: a Ger-Vik tájtanya a szlovák népi örökséget, a Mangalicás tanya az őshonos állatokat mutatja be.

A csoport továbbindult Pusztaföldvárra, a Ravasz tanyára, amely Gyopárosfürdőtől 10, Orosházától 4 kilométerre található. Itt 12 hektáros területen pihenő- és szórakoztató központot alakítottak ki (www.ravasztanya.hu).

Csizmadia Sándor tulajdonos jó házigazdaként órákig tud mesélni a tanyában kiállított régiségekhez kapcsolódva a ház és a környék múltjáról. Az egykori Ravasz család tanyájából a tulajdonos 4 napraforgós, minden igényt kielégítő, 16 ágyas szálláshelyet alakított ki, ugyanakkor egy különálló épületben rendezvényházat alakított ki. Ez utóbbiban fogadják a vendégeket, itt lehet enni-inni, mulatozni úgy, hogy közben a jó 100 méterrel távolabbi szálláshelyen pihenő vendégeket ez nem zavarja. A tanya udvarán szabad tűzön, bográcsban főzött, kolbásszal megbolondított slambuccal, azaz öhömmel lakhattak jól a meghívottak.

A tanyán egy harmadik épületben rackajuhok, szamarak és néhány ló kapott helyet, a békés állatokat a gyerekek megsimogathatják, de igény esetén a két csacsi fogatot is húz, a lovakat meg is nyergelik. A tanya negyedik épületében komoly régiséggyűjteményben gyönyörködhetünk. Van itt minden a régi Pannónia motorkerékpártól a világháborús, térdben-bokában hajló műlábig.

Az út a megye legdélebbi részén, Mezőhegyesen folytatódott, ahol a városközpontban felkerestük a település több tucatnyi műemléképülete közül a méltán híres ménesudvart, a fedeles lovardát, a ménes kocsimúzeumát és a központi istállót.

Az 1784. december 20-án II. József császár által alapított császári és királyi katonai ménesintézet a mai napig is a lótenyésztést szolgálja. Az alapítást követő években épült fel a ménesintézet központi épületegyüttese, mely épületek ma is eredeti formájukban és funkciójukban állnak.

Az utat egy szintén különleges szálláshelyen, a Peregi Vendégházban (www.csanad.eu) zárta a csoport. A Mezőhegyes külterületén, a 47-es majorban, más nevén Külsőperegen található szálláshelyet egy százéves iskola épületében alakították ki. A vendégház a Mezőhegyes-Battonya főúttól csupán 1,5 kilométerre fekszik, 4-5 kilométerre pedig már Románia van. Az iskola főépületében, illetve a mellette levő "kisházban" hat szobában összesen 32 ágy várja a pihenésre, természetjárásra, kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A szálláshely ideális nagycsaládosok és baráti társaságok részére. A konyha teljesen felszerelt, a társalgóban egyszerre akár huszonöten ülhetik körül az asztalt. A hatalmas (5800 m2) parkosított telken tűzrakóhely várja a főzni vágyókat.

A vendégház egyediségét az egyik tanteremben kialakított iskolatörténeti kiállítás adja, amely az 1960-as évek osztálytermét mutatja be. A vendégek beültek az iskolapadba, és úgy hallgatták a magyarázatot arról, milyen volt egy tanyasi iskola több mint ötven évvel ezelőtt.

Az iskola folyosóján a régi majorok élete – az aratás, a lovak, az ünnepek, a kisvasút – és a környékbeli történelmi épületek – zabostorony, Gluzek-féle elevátor magtár – elevenedik meg régi fekete-fehér fényképeken.

Mezőhegyesen azt tervezik, hogy jövő nyáron újjáélesztik a múlt századi majori mulatságok hagyományát: zenés-táncos népünnepélyt, cuhárét rendeznek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.