Okos síszemüveg és kalóriaszámláló a téli szezon újdonsága

Az összesen 760 kilométernyi sípályával büszkélkedő ausztriai Ski Amadé síszövetség Salzburger Sportwelt síközpontja és a hozzá tartozó nyolc település - Flachau, Wagrain-Kleinarl, St. Johann-Alpendorf, Radstadt, Altenmarkt-Zauchensee, Eben és Filzmoos -  változatos téli kalandokkal várja a vendégeket.

Az elmúlt év téli szezonja a síszövetség számára is nehézkesen alakult, hiszen az időjárás nem biztosította az alapvető feltételeket a megfelelő és kényelmes síeléshez. Tavaly összesen 50 millió eurót költöttek el arra, hogy havat varázsoljanak a területre, így 126 napon át még a rossz időjárási körülmények között is síelhetőek voltak a pályáik. Dr. Christoph Eisinger a Ski Amadé síszövetség képviseletében, egy sajtótájékoztató keretén belül elmondta, a 2014/2015-ös szezonra is fel vannak készülve, összesen 47 millió euróval rendelkeznek erre az időszakra.

Ínyenctriológia

A síelés bizony egy fárasztó sport, az embernek szüksége van pihenésre, illetve feltöltődésre. Ezért létrejött egy projekt, melynek keretén belül a síszövetség 20 hüttetulajdonossal kötött szerződést, akik aztán elkezdtek tradicionális osztrák borokat árulni megállójukban. Ezt a folyamatot gondolták tovább az idei szezonra, így jött létre az úgynevezett "ínyenctriológia", ami azt jelenti, hogy ezentúl nem csak borokat, de hagyományos osztrák ételeket is felszolgálnak a hüttékben. 

SZENZációs síélmények

Érdemes lesz ellátogatni a szomszédságba, hiszen a síelés mellett még 50 élményt élhetünk át a síszövetségnek köszönhetően. Az 50 élmény lényege az, hogy mind az öt érzékszervünket használatba vegyük és a síelésen kívül más impulzusok is érjenek. A hegyek között csúszkálva találhatunk magaslest, ahol megcsodálhatjuk a vadak életét, reggelizhetünk 2600 méter magasban, vagy megnézhetjük a világkupapálya startpontját, ahova ráadásul egy kisvonattal juthatunk el.

Digitális Ski Amadé 2.0

A digitális világ már nem ismeretlen a síszövetség számára, ám még bőven tudnak újítani. A vezeték nélküli internetcsatlakozás összesen 400 helyről érhető el a síparadicsom területén, természetesen ingyenesen. Dr. Christoph Eisinger elárulta, hogy külföldi vendégeik 50%-a ki is használja ezt a szolgáltatást, a tavalyi szezonban pedig mintegy 19 millió oldalt töltöttek be a hálózaton keresztül. Újdonság, hogy ezentúl okostelefonról is lehet síbérletet vásárolni, az alkalmazás ráadásul segít a tájékozódásban is. Az applikációba fejlesztettek egy síeléshez használható kalóriaszámlálót, amit csak el kell indítani, majd a nap végén leállítani és rögtön látjuk, hogy mennyi kalóriát vesztettünk egy nap alatt. Idén decembertől elérhető lesz az okos síszemüveg is, ami már lassan a digitális világ csúcsának tűnhet. A szemüvegbe egy applikáció van beleépítve, amely azonnali, naprakész információkat szolgáltat viselőjének a síközpontról. Megtudhatjuk, merre van a legközelebbi hütte, felvonó vagy funpark, de megmutatja sebességünket és a felvonó típusát vagy a sípálya állapotát is.

Az ausztria Ski Amadé síszövetség az idei szezonban is számos programmal készül, amelyek közül az első az adventi szezonnyitó lesz. A programokkal kapcsolatban információkat találhatnak a síközpont weboldalán.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.