Október 1-től megszűnik az Üdülési Csekk adókedvezménye

Változások várhatóak a béren kívüli juttatások terén: 2011. október 1-jétől kikerül a kedvezményesen adható béren kívüli juttatások köréből az Üdülési Csekk - a 2011. július 14.-én meghirdetett, 2011. évi XCVI. törvény értelmében. A turisztikai piac több szereplője aggódott a kedvezmény megszűnése, illetve az Üdülési Csekk 2012-es kivezetése miatt, a Széchenyi Pihenőkártya megjelenésével azonban ezután is megmarad a lehetőség a munkavállalók számára, hogy béren kívüli juttatásaik egy részét üdülési célra használják fel - fogalmaz az OTP sajtóközleménye.

A 2011. október 1-jén hatályba lépő új törvényi szabályozások értelmében az ezután folyósított Üdülési Csekkek már nem tartoznak a kedvezményesen adható béren kívüli juttatások közé. Az a munkáltató, aki eddig nem adta át munkavállalói részére a tervezett cafeteria-elemeket, hasonló formában gondoskodhat dolgozóiról, például a néhány hónapja indult, de már így is szép eredményeket produkáló Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP) segítségével.

A Széchenyi Pihenőkártyát a magyar piacon elsőként kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató Zrt. bízik az új, elektronikus kártya alapú juttatás sikerében és folyamatosan bővülő hálózatával felkészült a kártya tömeges igénylésére és használatára. Már több mint ezer elfogadóhely áll a kártyabirtokosok rendelkezésére, hogy kiválasszák a legmegfelelőbbet pihenésükre. Az elfogadóhelyek száma év végére várhatóan meghaladja majd a 3.000-et.

„A cafeteria-rendszerben zajló jelentős változások arra utalnak, hogy a jövőben egyre nagyobb hangsúly helyeződik majd az elektronikus, kártya alapú juttatásokra. Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt.-nél már több éve kiemelt figyelmet szenteltünk az ez irányú fejlesztéseknek, amit bizonyít a Cafeteria kártyával szerzett három éves tapasztalatunk, valamint az a tény, hogy a magyar piacon elsőként tettük elérhetővé az OTP Széchenyi Pihenőkártyát. Úgy véljük, hogy partnereink számára előnyt jelent, hogy már a jogszabályváltozás időpontjában egy működő és hatékony alternatívát tudunk felkínálni”- vázolta a jelenlegi helyzetet Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. (Sajtóközlemény)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.