Ön külföldön is online?

A hazai egyetemisták és főiskolások többsége már külföldi utazásai során is internetezik mobiltelefonján. Az okos mobileszközök nem csupán a nyaralás tervezésében töltenek be egyre fontosabb szerepet, hanem annak lebonyolításában is – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU), a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a tajvani I-Shou University közös kutatásából, amely során közel 200 magyar egyetemi hallgatót kérdeztek meg.

A magyar főiskolások és egyetemisták egyre nagyobb számban használják ki, hogy tavaly nyár óta külön díj nélkül használhatók a mobilinternetes csomagok az Európai Unió országaiban. A kutatás szerint tízből kilenc magyar hallgató szabadidős célból utazott tavaly április és szeptember között. A megkérdezettek leginkább szülőkkel, testvérekkel, illetve partnereikkel vagy barátokkal, ismerősökkel töltötték az időt. A diákok többsége legalább egy hétig, közel ötödük pedig több mint két hétig volt távol otthonától. A válaszadók több mint háromnegyede üdülési célból utazott, leginkább fesztiválokat és egyéb rendezvényeket kerestek fel, illetve a városlátogatás is népszerű utazási cél volt körükben.

Az utazás előkészítése során a válaszadók közel fele szállást is foglalt már okostelefonján az elmúlt időszakban, tizedük böngészőn keresztül, az erre a célra szolgáló dedikált alkalmazások azonban nem számítanak igazán népszerűnek körükben. A hallgatók harmada 1 gigabyte-os vagy kisebb mobilinternet-csomaggal rendelkezik, minden ötödik megkérdezett azonban 3–6 gigabyte-tal gazdálkodhat egy hónapban.

A fiatalok fele bel- és külföldön egyaránt használta mobilinternet-elérését utazásai során az elmúlt fél évben – elsősorban fordítóprogramokat, navigációs és térképalkalmazásokat, illetve közösségi appokat. A helyi idegenvezető-alkalmazások ugyanakkor nem számítanak népszerűnek a fiatalabb generációk számára, illetve az online jegyvásárlást, mobilos online fizetést sem kedvelik kiemelkedően. A legtöbb egyetemista hagyományos fényképezőképet már nem visz magával utazásaira, többségük számára pedig az okostelefon az elsődleges tájékozódási, kapcsolattartási és navigációs eszköz az ismeretlen helyszínek felfedezése során.

A családdal, ismerősökkel elsősorban a Facebook Messenger üzenetküldő funkciójának segítségével tartják a kapcsolatot a válaszadók, de népszerű az Instagram-képmegosztás, a Messenger hang- és videótelefonálási lehetősége, illetve Facebook-posztolás is, legyen szó akár szöveges, akár képes tartalomról. Ritkábban használják ugyanakkor a Snapchatet, az Instagram videómegosztási lehetőségét, a Vibert, illetve legkevésbé a Skype-ot.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.