Visszaadnák a környezetügy súlyát

Az újonnan létrejövő agrártárcánál visszaadnák a környezetügy megfelelő súlyát, ennek első lépéseként önálló államtitkárságot hoznak létre a szakterületnek - mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén kedden, Budapesten.

Nagy István hozzátette, hogy az államtitkárságon belül önálló helyettes államtitkárságot alakítanak ki a természetvédelemnek és a környezetvédelemnek.

A tárca tervezi a nemzeti park igazgatóságok tízéves vagyonkezelési és fejlesztési terveinek elkészítését, amelyek középtávon hatékony természetvédelmet tesznek lehetővé a védett területeken.

A nemzeti parki igazgatóságokról elmondta, hogy Európában nincs máshol ilyen erős állami természetvédelmi szervezetrendszer. Kiemelte, sok térségben ma már a nemzeti park igazgatóságok a legnagyobb munkáltatók az uniós források felhasználásával kivitelezett pályázatokon keresztül, és jelentős megbízói potenciált jelentenek a helyi vállalkozásoknak is.

A jelenlegi uniós pénzügyi időszakban több mint 60 milliárd forintot költ a tárca természetvédelmi fejlesztésekre, amelyeknek köszönhetően több mint 100 ezer hektáron javul a természet környezeti állapota - tette hozzá. Ezen belül többek között az elmúlt időszakban a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban (Kehop), illetve a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programban (Vekor) 92 egyedi projektet tartalmazó, mintegy 38 milliárd forint értékű természetvédelmi fejlesztési csomagot indítottak el. Emellett biztosított a környezet- és természetvédelmi Life-pályázatok (az unió környezetvédelmi és éghajlatpolitikai programja) önerejének támogatása, a kormány 2018-2024-es időszakra mintegy 5 milliárd forintos hozzájárulásával.

A miniszterjelölt kiemelt nemzetgazdasági és környezetvédelmi feladatnak tartja a többi között az építési-bontási hulladékra vonatkozó szabály megalkotását, a levegőtisztaság-védelmi szabályozás fejlesztését, illetve emellett például tervezik a zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek szabályozásának megújítását, a génmegőrző intézmények fejlesztését, valamint az elképzelések szerint megalkotják a tájvédelmet szabályozó első magyarországi jogszabályt is - sorolta. Schmuck Erzsébet (LMP), a bizottság elnökének kérdésére Nagy István elmondta, fontosnak tartja a települési zöld területek védelmét, ami azonban önkormányzati kérdéskör. Ugyanakkor a tárcához tartoznak azok a szervezetek, amelyek aktívak lehetnek ezen a területen - tette hozzá. Az erdőtörvény módosításáról megjegyezte, hogy az erdőnek továbbra is közösségi célokat kell szolgálnia, az erdőterületek nagyságát 21 százalékról 27 százalékra emelnék.

Kiemelte, hogy napirenden van a magyar élelmiszerbiztonság is, amely nemzetbiztonsági kérdés. Fontos a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerepének a megerősítése, illetve a központi laboratóriumának fejlesztése elengedhetetlen - tette hozzá. A miniszterjelölt egyetértett Bencsik János (Fidesz), a bizottság egyik alelnökének azon felvetésével, miszerint szükség van a családi gazdaságok erősödésére és támogatására.

Egyetértett azzal is, hogy az agrárszakképzés vonzóvá tételéhez nélkülözhetetlen az infrastrukturális fejlesztés. A tárcavezető-jelölt Kepli Lajos (Jobbik), a bizottság egyik alelnökének kérdésére elmondta, hogy a környezeti kármentesítés nehéz feladat. Nagy István a veszélyforrások felmérésére egy sorrend felállítását javasolta, hozzátéve, hogy 2010-2017 között összesen 110,9 milliárd forintot költött a kormány környezeti kármentesítésre.

A bizottsági ülésen hét igen és két tartózkodás mellett támogatták a miniszterjelölt kinevezését.
A fenntartható fejlődés bizottságnak hat fideszes, valamint egy-egy KDNP-s, DK-s, jobbikos és LMP-s tagja van.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.