Lufthansa-sztrájk: káosz várható pénteken

A Lufthansa fedélzeti dolgozóit tömörítő független szakszervezet, az UFO 24 órás, 0 órától éjfélig tartó sztrájkot hirdetett meg péntekre. 

A sztrájk várhatóan a Frankfurt (FRA), München (MUC), Düsseldorf (DUS), Berlin (TXL), Hamburg (HAM) és Stuttgart (STR) repülőtereket, illetve az onnan- és oda közlekedő járatokat érinti, áll az UFO által kiadott közleményben. A Lufthansa a helyzethez képest viszonylag stabil üzemelés fenntartása érdekében külön menetrendet hirdetett a pénteki napra. A légitársaság közleménye mindent megtesz, hogy utasai számára a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon a sztrájkidőszak.

A légitársaság járatainak nagy részét törölni kényszerül. Váratlan törlések és késések szintén előfordulhatnak péntek során. A sztrájk a Lufthansa regionális- és partner légitársaságait (Air Dolomiti, Austrian Airlines, Augsburg Airways, Brussels Airlines, CityLine, Eurowings, Germanwings és SWISS) nem érinti. A közlemény szerint a Lufthansa egyelőre nem tudja pontosan megjósolni a sztrájk várható hatásait, de előreláthatóan a sztrájk befejezte után is lehetnek eltérések a megszokott működésektől.

Az utasok legkorábban csütörtök délután tudnak információt szerezni a járatuk státuszáról. A törölt járatok listáját már korábban közzé tette a Lufthansa. A dokumentum szerint a Budapestre/ről közlekedő járatok közül 16-ot töröltek:   

  • 06:10 Budapest 07:55 Frankfurt/Main
  • 06:10 Budapest 07:55 Frankfurt/Main
  • 06:50 Budapest 08:05 Munich 
  • 06:50 Dusseldorf 08:35 Budapest
  • 07:15 Frankfurt/Main 08:50 Budapest
  • 09:15 Budapest 11:00 Dusseldorf
  • 09:35 Budapest 11:20 Frankfurt/Main
  • 11:10 Munich 12:25 Budapest
  • 12:40 Frankfurt/Main 14:15 Budapest 
  • 13:05 Budapest 14:20 Munich
  • 15:00 Budapest 16:45 Frankfurt/Main
  • 15:05 Munich 16:20 Budapest
  • 17:05 Budapest 18:20 Munich
  • 17:30 Dusseldorf 19:15 Budapest
  • 19:55 Budapest 21:40 Dusseldorf
  • 20:55 Frankfurt/Main 22:30 Budapest
  • 21:15 Munich 22:30 Budapest
 
Az aktuális járatinformációk a Lufthansa oldalán érhetők el. A hazai utasok a Lufthansa call-centerét 411-9900 telefonszámon érhetik el, akik utazási irodában vásárolták jegyüket, azoknak az iroda is tud felvilágosítást adni.

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.