Orosz turisztikai szakemberekkel tárgyalt Bierneth Gusztáv

Az orosz utazó számára az élmény mellett kiemelten fontos a biztonság is, amelyet Magyarország biztosítani tud - hangsúlyozta Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos a Moszkvában szerdán megnyílt Otdih (Pihenés) 22. Oroszországi Nemzetközi Turisztikai Fórumon.

"Magyarország biztonságos ország. Ezt keresik az orosz turisták, ezért nem utaznak Egyiptomba és más desztinációkba. Magyarország üdítő kivétel, ami felértékelődött" - nyilatkozott az MTI-nek a kormánybiztos.

Elmondta: annak felmérésére érkezett Moszkvába, hogy miként lehetne megfordítani a magyarországi orosz turizmus csökkenését. Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a hazai idegenforgalomban idén 15 százalékkal nőtt a beutazók száma, addig Oroszország viszonylatában 21 százalékos volt a visszaesés.

"Meg kell értenünk a csökkenés okai mellett azt is, hogy a magyar oldalon mit kell tennünk a tendencia megállítása érdekében. Az orosz turisták számára Magyarország a korábban megszokott Budapest, Hévíz és a dunántúli fürdők mellett most új desztinációként ajánlja fel a debreceni turisztikai régiót" - nyilatkozott a kormánybiztos, rámutatva, hogy első hivatalos külföldi útja Moszkvába vezetett.

Lehetőségként említette meg egyebek között a magyarországi orosz gasztronómiai és borturizmus fejlesztését. "Fel kell mérnünk, hogyan mutassuk be az orosz piac igényei szerint hatékonyabban a turisztikai kínálatot, azt az élményt, amely az orosz turisták különböző csoportjaira vár. Ez egy érett piac, az egész világ itt toporog, hogy a kieső, kevésbé biztonságos célországok helyett kiszakítson egy szeletet az orosz kiutazó tortából" - jelentette ki.

Bierneth Gusztáv beszámolt róla, hogy a kétoldalú turisztikai munkabizottság ülésén és a moszkvai nemzetközi szakfórumon való részvétel mellett tárgyalt az orosz és a moszkvai idegenforgalmi hivatal vezetőivel, utazásszervezőkkel és olyan nagyvállalat vezetőjével is, amelynél gyakorlat a munkavállalók szervezett külföldi utaztatása.

A megbeszélések keretében átadott meghívások eredményeképpen Oleg Szafonov, az orosz Szövetségi Turisztikai Ügynökség vezetője márciusban Magyarországra látogat, Oroszország pedig a 2017-es turisztikai szakkiállítás díszvendége lesz.

A magyar küldöttségben a Magyar Turisztikai Ügynökség mellett képviseltette magát a debreceni önkormányzat és turisztikai régió is. Az Otdih szakkiállítás magyar standján jelen volt a Robinson Tours, a hévízi Lotus Therme Hotel & Spa, Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, az 1000 Út és a Vedi Tourgroup.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.