Őrség: aktív pihenés három ország határán

Vannak az országnak olyan szegletei, ahová ritkán jut el az utazó, pedig már a sajátos földrajzi elhelyezkedésükből adódóan is egyedi élményt kínálnak. Szentgotthárd és az Őrség ilyen hely. Az Accent Hotels üzemeltetésében működő Gotthard Therme Hotel meghívására érkeztünk a városba, hogy felfedezzük mindazt, amiért érdemes idelátogatniuk a nem mindennapi kalandok kedvelőinek.

– 2015 őszén nyitottuk meg újra a szállodát – indítja a beszélgetést Kerek Péter, az Accent Hotels értékesítési és marketing igazgatója. – Tudatosan építettünk arra, hogy ez a hely belföldi és osztrák vendégeknek egyaránt érdekes, különleges helyszín, hiszen három ország határánál található, három különböző kultúrát vegyít. Egyrészt az Őrségi Nemzeti Park és az itteni mikrokultúra, másrészt a Vend-vidék és a szlovén nemzeti kultúra különböző jegyei, az osztrák részen pedig a Rába vidéke és Németújvár környéke. A kiépített bicikliutak és az erdős, dimbes-dombos táj tökéletes terep az aktív időtöltés szinte minden formájának gyakorlására. Egy másik kitűnő programlehetőség az itteni szállóvendégeknek, hogy átruccannak egy teljes napra a közeli Loipersdorfba, ahol egy hatalmas fürdő várja őket külső-belső medencékkel, csúszdaparkkal.

– A magyar piacról jellemzően – és elsősorban a hétvégén – a fiatal felnőttek, párok, a 30-50 közötti baráti társaságok, nyáron pedig a családok látogatják a Gotthard Therme Hotelt. A tavalyi évben vendégeink hetven százaléka az osztrák oldalról érkezett hozzánk. Innen egy szélesebb közönség látogat minket, jönnek a nyugdíjasok is, elsősorban hétköznap és hosszabb időre. Ők kifejezetten a fürdőnk szolgáltatásait keresik egy olyan szálláslehetőséggel párosítva, ami elvárásaiknak megfelelően kellően magas színvonalú. Ez egy olyan vendégkör, akiknek nagyon fontos a konyha, a szálloda általános minősége, hangulata, tisztasága.

Három ország ízei

Ebéd közben mi is meggyőződhettünk arról, hogy Kiss Tamás séf és csapata tökéletes munkát végez. A „lassan sült sertés tarja vasi krumplis rétessel, lilahagyma lekvárral” vagy a „vajhal zsályával, őrségi sonkával és sáfrányos rizottóval” nem mindennapi fogások, és az újságírók vegetáriánus tagjai sem maradtak le semmiről. Róluk egyéni ízlésük és igényeik szerint gondoskodott az udvarias személyzet. Szükség is volt az energiára, mert a kora délutáni programpont egy kiadós kenuzás volt a pár lépésre található Rába-parton. Nem állíthatom, hogy pesti újságírók hada minden szabadidejüket kenuk ülésein töltik vad habokat szelve, és ez a hiányosság vízre szálláskor komoly plusz-félórákkal nyújtotta meg a programot. Lényeg, hogy két borulástól eltekintve mindenki ép bőrrel úszta meg a két és fél órás kalandot, és vacsora előtt még a wellness-részleg felderítésére is maradt némi idejük. Én, aki a fényképezőgépem miatt nem kenuztam, csak a vízre szállást örökítettem meg, még két szaunafelöntésre is beneveztem, amiben próbáltam ugyan hibát találni, de nem sikerült. A várost, a szállodát és a fürdőt már ekkor nagyon kezdtem szeretni, pedig hol voltunk még az út végétől…

Pityerszer népi épületei

Másnap busszal indultunk Őriszentpéterre, hogy ízelítőt kapjunk az Őrség varázslatos világából. A Vas megye délnyugati szegletében elterülő szelíd, dombos táj az Árpád-korban a gyakori német betörések miatt fontos védelmi funkciót látott el. Ekkor alakult ki az a jellegzetes forma is, ami a mai napig megmaradt: a dombokra épült, néhány házból álló településszerkezet. Ezeket szereknek hívják, és egyet kerékpártúránk során mi is meglátogattunk. A viszonylag könnyen teljesíthető, mintegy harminc kilométeres drótszamaras program egyetlen hosszabb emelkedőjét nyolc kilométer megtétele után, Szalafő előtt kellett teljesítenünk. Itt található Pityerszer: egy, nagyrészt az eredeti helyén megőrzött falumúzeum, bár olyan ház is akad, amit az egyik közeli településről költöztettek át ide. Az úgynevezett kerített ház, más néven emeletes kástu ma már az országban egyedül itt tekinthető meg. Idegenvezető kísért minket végig az épületek között, részletesen bemutatva a hajdani paraszti élet külső és belső tereit, használati tárgyait és egy elkerített részen háziállatokat bemutatnak a gyerekek legnagyobb örömére. Az épületek mögött, a dombtetőn elhelyezkedő kényelmes padról már a következő szerre lehet rálátni, ahová tanösvény is vezet.

Két keréken Szlovéniába

A pihentető bemutató után újból nyeregbe pattantunk és immár erdőn-mezőn vezetett az utunk. A késő-május minden szépségét megcsodálhattuk, az elmúlt időszakban leesett sok eső elképesztően gazdag növényzetet varázsolt a tájra. Az erdei út csikorgó kavicsai (ezeken azért érdemes óvatosan kerekezni) és hűs ösvény-alagutak vezettek ahhoz a menedékházhoz, ahol mindössze egy apró tábla jelezte az erdőben: ez már Szlovénia. Még néhány kanyar és elérkeztünk bringautunk külső végállomásához, a Hodos mellett található vadregényes tavacskához. Ez a kirándulás pár évtizede még elképzelhetetlen lett volna, hiszen a vidék szinte hermetikusan el volt zárva az ország többi részétől. Most bárki számára nyitott: ha túravezetőnk nem figyelmeztet, talán észre sem vesszük, hogy már másik országban gurulunk.

Néhány szó a közeljövőről

Miután visszatértünk a szállodába, a búcsúebédnél újból Kerek Pétert faggattam a közeljövő terveiről:

– Itt Szentgotthárdon a legfontosabb teendőnk, hogy szeretnénk újra piacra vezetni a Gotthard Therme Hotelt. Ennek egyik fontos eleme a konferenciaturizmus megalapozása. Nagyon nagy konferenciakapacitása van a szállodának, akár 300-350 főt is tudunk egyszerre fogadni. A régióban nincs másik ekkora terem. Ez a szegmens azonban abszolút a bizalomra épül és hosszabb időbe telik, mire a konferenciaszervezők megkedvelnek egy szállodát. Szeretik, ha ajánlás útján választhatnak, de ehhez természetesen ajánlókra is szükség van. A konferenciaturizmus elsősorban a szeptember-december és a február-május közötti időszakokat érinti. Az aktív pihenés és a szabadidő szegmens ennél lényegesen könnyebben bevezethető. Itt a célcsoport egyébként is szeret utazni, ezért hamarabb kipróbálnak új dolgokat.

– Az Accent Hotels országos tervei között szerepel, hogy szeretnénk továbbfejlődni Budapesten is – folytatta Kerek Péter. Jelenleg három szállodánk van a fővárosban, egy 100, egy 50 és egy 37 szobás. Jelenleg is vannak alakuló projektjeink. Sok szállodatulajdonos szerencsére felmérte azt, hogy profi szállodaüzemeltetőre van szükség, ezért egyre többen keresnek meg minket. Budapesten most elsősorban a száznál több szobás szegmensben szeretnénk bővülni.

Az Accent Hotels-ről

A szállodaüzemeltetéssel foglalkozó Accent Hotels 2006 óta van a piacon. Öt magyar szállodaszakember hívta életre egy Nyugat-Európában működő modell alapján. Több különböző szállodatulajdonosnak végzik el a szállodamenedzsment feladatokat. A cél, hogy olyan, szállodával rendelkező befektetőknek segítsenek, akik nem akarnak az üzemeltetéssel foglalkozni, hanem ezt kompletten rá akarják bízni egy cégre. Az Accent Hotels volt az első ilyen vállalkozás Magyarországon. 10 év után a cég már 18 szállodát üzemeltet, többek között Mórahalmon, Tarcalon, Tokaj-Hegyalján, Mezőkövesd Zsóry-fürdőn, Szeged belvárosában, Bükfürdőn, Sikondán.  A vezetés szerencsésnek tartja, ha már a szálloda tervezési vagy építési fázisában be tud csatlakozni a tulajdonos mellé, segíteni a végső állapotok kialakításában. Felmérik a piacot, a konkurenciát és azt is, hogy az épülethez ötletekkel vagy koncepcionálisan még mit lehet hozzáadni. Például Sikondán az illathotel ötlete is a cég találmánya. Egy-egy hotelnél 4 év piaci bevezetési szakasszal számolnak, a gyakorlat szerint ennyi a felfutási ideje egy szállodának. Ez egy átlagos idő, Budapesten ez lényegesen kevesebb. A Rumbach Sebestyén utcai vagy a Madách téri hoteleknél ez extrém rövid ideig, mindössze másfél évig tartott.

Fotók: Vinnay Péter


 

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.