Országos hálózatot épít a BITE pékség-kávézó

Hálózatépítésbe kezdett a teljességgel hazai fejlesztésű pékség-kávézólánc, a BITE bakery café: a néhány éve a budapesti Nyugati pályaudvarnál megnyitott első üzletüket követően a cég rövidesen a nagyobb megyeszékhelyeken, így Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten nyithat újabb kávézókat, terveik szerint néhány éven belül országos franchise-hálózatot építenek ki. 

A kávéházi kultúra újjáéledése a 90' évek végén kezdődött, előbb kisebb hazai szereplők, mint a Semiramis élesztették újra a valaha a városi élet központjának számító kávéházak hagyományát, majd idővel a nemzetközi nagy hálózatok - California Coffee, Starbucks, McDonald's, Costa - figyelmét is felkeltette az itteni, egyre pezsgőbb kávéházi élet. Ugyanakkor a Gloria Jean's Coffee itteni kudarca is megmutatta, hogy önmagában a nagy név Budapesten nem feltétlenül adja el a kávét. A magyar kávéházba járók ínyencek: értékelik a hagyományos, hazai ízeket, termékeket. Így az utóbbi években egyre-másra nyíltak a kézműves vagy "ínyenc" kávézók, ahol a betérők olyan kávét kaphattak, amit máshol nem, másfelől egyre több olyan kis kávézó nyílt, amelyik bebizonyította, hogy minőségi pékáru és a minőségi kávé összepárosítása mekkora siker lehet.

A Nyugatinál kinyitott BITE bakery café három éves próbaüzeme bebizonyította, hogy a BITE népszerű a magyar piacon. Időközben az üzleti modellük is kikristályosodott és készen állnak arra, hogy várhatóan több tucat BITE pékség-kávézó nyíljon immáron országszerte. Ezért hálózatépítésbe kezdtek, és hamarosan Debrecenben, Szegeden és Kecskeméten nyithatnak újabb kávézókat.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.