Ósdi viszonyok a légi cargo üzletágban

Meg kell újítani a légi áruszállítás folyamatait, mivel azok az elmúlt 20 évben nem változtak, el kell kezdeni az iparág digitalizációját - hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) és a Budapest Airport közös, légi áruszállítási konferenciáján Budapesten, csütörtökön.

Anca Apahidean, a IATA regionális vezetője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a digitalizáció mellett a rendszerek és a feldolgozás automatizálását is el kell kezdeni, ha a szektor meg akarja őrizni versenyképességét. Mint mondta, a nemzetközi légi áru egyharmadát, évente mintegy 60 millió tonnát légi úton szállítják, az átlagos szállítási idő 6 nap, de ennek a negyedét a határellenőrzések és bürokrácia adja, a teljes szektor pedig 65 millió munkahelyet támogat a világban.

Beverly Seebach, a IATA légiáru menedzsere a kilátásokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a korábban jelzett 4 százalék körüli növekedés az amerikai-kínai kereskedelmi háború eszkalálódása miatt akár 3 százalék alá is csökkenhet, de az e-kereskedelem és a globális GDP növekedése továbbra is támogathatja a légi áruszállítás növekedését.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, az áruszállítási üzletág nem lehet sikeres erős és aktív közösség nélkül, ennek része a hatóság és a magyar kormány is, nélkülük nem sikerült volna az elmúlt évek fejlődését elérni. Felhívta a figyelmet, hogy a légi úton szállított áru mennyisége Budapesten és a kelet-közép-európai régióban a bizonytalanság és geopolitikai tényezők miatt csökkent, de a magyar GDP 5 százalék fölötti emelkedése, az autó- és gyógyszeripar növekedése bizakodásra ad okot. Az előrejelzések szerint az év végén eléri majd a kezelt áru mennyisége a 150 ezer tonnát. Ezt azonban az idén év végén 15 milliárd forintból megvalósuló Cargo City árukicserélő központ le tudja majd kezelni - tette hozzá.

Veron Zsolt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyeleti főosztályának vezetője szerint Budapest az egyik legerősebb áruszállítási elosztó központ lehet és ebben a repülőtér vezetésének fontos szerepe van. A kormány feladata abban áll, hogy kiszámítható környezetet teremt a befektetésekre és egyszerűsítenie kell egyes folyamatokat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Budapest Airport lassan eléri áruszállítási kapacitásai felső határát, ezért a már bejelentetteken túl újabb beruházásokra van szükség.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.