Ősz végére 20 útvonal érhető el Ferihegyről

November második felére érheti el a mélypontot a Liszt Ferenc-reptér forgalma: mintegy 20 útvonal és heti 70 járat maradt elérhető, de a tervezett menetrendből a friss korlátozások miatt továbbiak is kieshetnek - írja az AIRportal.hu.

Több légitársaság is felfüggesztette üzemelését budapesti útvonalán, vagy drasztikusan csökkentette a hetente közlekedő járatok számát november elejétől a romló európai járványhelyzet és az egyre szigorúbb korlátozások miatt. Szünetel például a Lufthansa müncheni, a Belavia minszki, a Swiss zürichi, az Air France párizsi, a Brussels Airlines brüsszeli összeköttetése, és nem közlekedik Budapestre a British Airways sem Heathrowról. A Eurowings november 13-tól felfüggeszti a stuttgarti járatát, és drasztikusan megnyirbálta menetrendjét a két ultrafapados: a Wizz Air mindössze három útvonalon, heti öt járatot tart fenn, a Ryanair négy (öt) útvonalon, de jelentősen csökkentett járatszámmal közlekedik. A heti járatszámok egyes útvonalak esetében november második felében folyamatosan változnak a foglalási rendszerek adatai szerint, általában csökkentés figyelhető meg.

Egy új útvonal is nyílik november végén, a hónap utolsó szombatjától hetente egy alkalommal lehet majd utazni az egyiptomi Hurghadába az Egyptair Airbus A220-300-as repülőgépeivel.

A Budapest Airport táblázata a tervezett menetrendről:

 

Az európai és magyarországi járványhelyzet, a folyamatosan változó karanténszabályok és utazási korlátozások miatt a helyzet napról napra változhat. De lényegében ez lehet a mélypont a budapesti repülőtér forgalmában, mert a járatkeresők szerint december elejétől több útvonal is visszatér és az ünnepek előtt a meglévőkön is sűrűbben közlekednek a járatok – legalábbis a légitársaságok most így tervezik.

Forrás: Airportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.