Óva int a kenyai utazástól a külügyminisztérium

A napokban történt terroristatámadások miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kenya bizonyos részeit - így egyes, a turisták által kedvelt helyeket is - a nem javasolt utazási célországok és térségek közé sorolta.

A konzuli szolgálat honlapján szerdán közzétett figyelmeztetésben emlékeztettek, hogy vasárnap és hétfőn a Lamu üdülőszigethez közeli két településen ártatlanokat támadott és ölt meg az al-Shabaab szomáliai iszlamista szervezet. Az áldozatok száma meghaladja a hetvenet, ötven embert még keresnek. A terroristák túszul ejtettek tizenkét nőt. Ez a merényletsorozat a 2013. szeptemberi Westgate bevásárlóközpont elleni támadás óta a legsúlyosabb ilyen akció Kenyában - közölték.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért a kenyai partszakaszt, az ország szudáni, etiópiai és szomáliai határvidékét - Nairobi nyomornegyedeihez hasonlóan - a nem javasolt utazási célországok, térségek közé sorolta.

Ne menjünk Mombasába és Nairobiba

A konzuli szolgálat azt kéri a magyar állampolgároktól, hogy kerüljék el a kenyai tengerpartot, és ha nem elengedhetetlenül szükséges, ne utazzanak Mombasába. Arra is felhívták a figyelmet, hogy Kenyában a távolsági buszok nem biztonságosak. Május elején az al-Shabaab négy távolsági buszt robbantott fel, kettőt Mombasában, kettőt pedig Nairobiban.

Kenyában a legveszélyesebb terület Nairobi, a nyomornegyedek, Mombasa és a tengerpart. Az Indiai-óceán partvidékén, Kwale és Kilifi környékén a Dianiba vezető kompnál is ajánlott az elővigyázatosság.

A konzuli szolgálat arra is kéri a Kenyába utazó magyarokat, hogy kerüljék el az éjszakai szórakozóhelyeket, a nagy bevásárlóközpontokat és a nagyobb szállodákat, ezek ugyanis terrortámadás célpontjai lehetnek.

Vasárnap tucatnyi fegyveres megtámadta a Lamu üdülőszigethez közeli Mpeketoni várost, felgyújtott két szállodát és egy bankot, valamint megtámadta a rendőrőrsöt. A második rajtaütést a közeli Majembeni faluban követték el. Lamu rajta van az UNESCO világörökségi listáján, és sok külföldi fordul meg ott. Az al-Shabaab magára vállalta a felelősséget a támadásokért.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.