Paks, a sokarcú atomváros

Most még csak keveseknek jut eszükbe, hogy a magyar „atomvárosban”, Pakson töltsenek el egy hétvégét. A város vezetése azonban igyekszik tenni azért, hogy római kori emlékei, könnyű fehérbora és különleges képtára miatt több turista keresse fel a települést, ahol a nyáron új szállodát avatnak, és gyógyfürdő építését tervezik.

Jóllehet Paks városa, mint azt Barnabás István alpolgármester megfogalmazza, nem kíván Kőszeggel, Sopronnal versenyezni, de szeretnék, hogy a húszezres Duna-parti város a jelenleginél nagyobb szerepet töltsön be a hazai idegenforgalomban. A 2008-as számokat tekintve van hova fejlődni; a külföldi és belföldi látogatók 22 610 éjszakát töltöttek a város kereskedelmi szálláshelyein, legtöbbet szállodákban. Paks neve a köztudatban elsősorban az ország villamosenergia-fogyasztásának jó 40%-át biztosító atomerőművel kapcsolódik össze. A város vezetése azt szeretné, hogy ne csak az atomerőmű legyen idegenforgalmi termék. Paks, tudjuk meg Barnabás Istvántól, képes akár egy hosszú hétvégére is lefoglalni a turistát. Történelmi emlékei egész a rómaiakig nyúlnak vissza; a város határában, Dunakömlődön láthatóak a Limes egyik jelentős erődje, Lussonium romjai. A hatos útról letérve dunántúli kisvárosokra jellemző barokk és klasszicista épületek közt halad a látogató a városközpontig. Ezek egyike az 1844-ben emelt klasszicista Erzsébet szálló. Az épületben sokáig kaszinó működött, 1991-től 2005-ig a város képtárának adott otthont, ekkor megvásárolta a Paksi Atomerőmű Zrt, hogy felújítás után vendégei számára megfelelő szálláshelyet teremtsen. A tervek szerint az idén nyáron nyitó, konferencia- és wellnessrészleggel is rendelkező, azonban csupán 14 szobás szálloda a nagyközönség számára is nyitva áll. A városba látogatók rendelkezésére áll a 2008-ban színvonalasan felújított háromcsillagos Duna Hotel is.

Pakson a közelmúltban termálvizet találtak: 800 méter mélyről magas sótartalmú, 46-48 Celsius-fokos víz indult meg a felszínre. Erre alapozva az önkormányzat saját forrásból közel egymilliárd forintból gyógyászati központot hozna létre. Üdítő látni, hogy egy Paks méretű kisváros, fittyet hányva az ország építészeti konzervativizmusára, létrehoz egy olyan épületet, mint amilyen a 1970-es években fénykorát élő egykori konzervgyár üzemcsarnokában kialakított Paksi Képtár.

A nálunk még ritkaságszámba menő rozsdahatású Cor-Ten acéllemezekkel borított képtár rendhagyó belsőépítészete a mozgássérültek épületen belüli közlekedését teljes mértékben elősegítve valósult meg. Prosek Zoltán képtárvezetőtől megtudjuk, hogy a képtár európai szinten jegyzett intézmény. Hogy ne egyfajta öncélú, művészeti elefántcsonttoronyként üzemeljen, a belépéshez széles körű kedvezményeket biztosítanak, iskolások kedd-csütörtök délelőtt ingyenesen látogathatják a kiállításokat. Keveseknek jut eszükbe a borról Paks, pedig a löszös Tolnai borvidékhez tartozó Pakson és környékén kifejezetten kellemes borokat termelnek. A város közepén találhatóak a Sárgödör téri présházak. Az egykor fillérekért gazdára találó kihasználatlan, XIX. századi présházak ma folyamatosan újulnak meg köszönhetően a Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének. A több század építészetét megtestesítő paksi templomok közt ott található a huszadik század magyar építészetének egyik sajátos irányzata is, a Makovecz Imre képviselte organikus építészet. Az ismert építész a római katolikus Szentlélek-templomba belesűrített mindent, ami az ősi hiedelmek valamint a kereszténység ötvözésébe belefér.

Meglehet, Paks már ma is változatos turisztikai kínálatot tud felvonultatni, azért a legjelentősebb vonzerőt még mindig az atomerőmű jelenti. Az 1982-ben üzembe helyezett, ma négy reaktorával az ország energiaellátásának mintegy 40 százalékát előállító erőmű látogatóközpontjában meglehetős tárgyilagossággal mutatják be az atomenergiát. Belépődíj nélkül vehetnek részt 16. évüket betöltött személyek a látogatáson, szakképzett idegenvezető segítségével nézhetik végig az érdeklődők a vezénylőtermet, a működő reaktorokat és a turbina-generátor egységeket.

Elvérzett pályázat

A XVII. században épült paksi Deák-házban a Szenyiczey család lakott, amellyel Deák Ferenc unokahúga házassága révén került rokoni kapcsolatba, az idős politikus gyakran vendégeskedett itt. A házból városi múzeumot akart volna kialakítani a paksi önkormányzat pályázati forrásból. Az atomerőművel, illetve Dunaföldvárral közösen benyújtott pályázatukban továbbá az erőmű látogatóközpontjának megújítását, illetve egy tematikus park létrehozását tervezték. A közös pályázat azonban formai hiányosságok miatt elvérzett, tájékoztat az alpolgármester. A továbbiakban mind a város, mind az erőmű pályázik korábbi projektjével, de már egymástól függetlenül.

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.