Pálinkaház épül a Múzeumfaluban

Pálinkaház épül a Sóstói Múzeumfaluban, amelynek az elmúlt évben közel hatvanezer látogatója volt - közölte a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői létesítmény igazgatója az MTI-vel.

Páll István elmondta: a nyíregyházi önkormányzat 2,1 milliárd forint összegű támogatást nyert a városhoz tartozó üdülőközpont, Sóstógyógyfürdő komplex idegenforgalmi fejlesztésére, s az összegből részesedik a 19. század észak-tiszántúli falvainak népi építészetét őrző skanzen is.

A múzeumfalu jelenlegi parkolójának helyén 2014 májusáig pálinkaházat hoznak létre, amelyben bemutatják a térség, a Felső-Tisza-vidék három eredetvédett párlatát, a szabolcsialma-, a szatmáriszilva- és az újfehértói fürtösmeggypálinkát. Berendeznek egy működő főzdét és a látogatók meg is kóstolhatják majd a híres pálinkákat.

A skanzen a régi helyett új parkolót kap, amelyet a létesítmény főbejárata előtti részen alakítanak ki.

Kisgyörgy Tamás, a Sóstói Múzeumfalu munkatársa arról tájékoztatott, hogy a skanzen idei nagyrendezvényeinek tervét már elkészítették. A legtöbb látogatót vonzó gasztronómiai show-t, a Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű eseményt szeptember 14-én tartják. A főző-sütő szakácstalálkozóra az ország eddigi leghíresebb gasztrofesztiváljainak győztes csapatait hívják meg. Kiemelt vendég lesz a Szentendrei Skanzen főzőgárdája, amely az ottani múzeumfaluból egy kiállításnyi anyagot is elhoz magával egy alkalmi tárlatra.

Ugyancsak 10. alkalommal rendezik majd meg június 23-án a Szent Iván éji hagyományőrző programot, a szerelmesek éjszakáját. A tűzugrás, amelyben a parázs felett kézen fogva lendülnek át a párok, összetartozásukat bizonyítván, egy könnyűzenei koncerttel is kiegészül, a fellépő Rúzsa Magdi lesz, aki akkora elkészülő legújabb lemezének számait énekli.

Április 1-én falusi húsvétra, május 1-jén retromajálisra, május 20-án falusi pünkösdre, míg augusztus 20-án az új kenyér ünnepére várja majd a látogatókat a nyírségi múzeumfalu.

November 9-én a Márton napi vígasságokat rendezik meg, majd december 14-én a falusi advent karácsonyi készülődésének hangulatát idézik vissza a Sóstói Múzeumfaluban.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.