Szü­le­tett:

1973. szep­tem­ber 14-én szü­le­tett Bu­da­pes­ten, a Szűz je­gyé­ben. „Bár nem ér­tek az aszt­ro­ló­gi­á­hoz, és nem is fog­lal­ko­zom ilyes­mi­vel, de akik igen, ők azt mond­ják, jel­lem­ző rám a csil­lag­je­gyem: in­kább csen­des, mint han­gos va­gyok, né­ha ki­fe­je­zet­ten vis­­sza­hú­zó­dó, és igen rend­sze­re­tő.” (Ezt egyéb­ként rö­vid, pár per­ce tar­tó is­me­ret­sé­günk alatt ta­nú­sít­ha­tom: iro­dá­já­ban pél­dás ren­det tart, se­hol egy el­szórt papír­fec­ni, fel­hal­mo­zott ira­tok. Elő­re ki­ké­szí­tett új­ság, név­jegy: rend min­de­nütt.)

Is­ko­lák:

1997-ben a Ke­res­ke­del­mi, Vendéglátói­par­i- és Ide­gen­for­gal­mi Fő­is­ko­la ide­gen­for­gal­mi- és szál­lo­da sza­kán vég­zett, je­len­leg poszt­gra­du­á­lis ok­ta­tás ke­re­té­ben a Bu­da­pes­ti Mű­sza­ki és Gaz­da­ság­tu­do­má­nyi Egye­tem­re jár. (Bár nem tu­dom, mi­kor, mert reg­gel­től es­tig dol­go­zik, most is ké­ső­ dél­után­ra jár, már sö­té­te­dik, ami­kor iro­dá­já­ban ta­lál­ko­zunk.) És hop­pá! Már­is fény de­rül egy ap­ró karc­ra a fé­nyes kar­ri­er­ben: Par­ti úr gim­na­zis­ta­ként, bi­zony-bi­zony nem tar­to­zott az emi­nen­sek kö­zé. A sok sport, a gi­tá­ro­zás, a ze­ne­kar­ral va­ló lóf­rá­lás, na meg a lá­nyok mi­att bi­zo­nyos tan­tár­gyak bir­tok­ba vé­te­le nem si­ke­rült oly tö­ké­le­te­sen, mint kel­lett vol­na.

Nyelv­is­me­ret:

Né­met és an­gol, bár, ahogy ő fo­gal­maz: „In­kább az an­gol az erős­sé­gem, mert a né­me­tet rit­kán hasz­ná­lom, és ki­jöt­tem a gya­kor­lat­ból.”

Csa­lád:

Szü­lei nyug­dí­ja­sok, de mind­ket­ten még ak­tí­vak: id. Par­ti Já­nos ko­ráb­ban szin­tén a szál­lo­da­szak­má­ban te­vé­keny­ke­dett, je­len­leg az Ide­gen­for­gal­mi Mun­ka­adók Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nek fő­tit­ká­ra, az édes­anya pe­dig a Német-Magyar Ipa­ri és Ke­res­ke­del­mi Ka­ma­rá­nál dol­go­zik. Fi­uk mel­lett egy lányt, Krisz­ti­nát is fel­ne­vel­tek, ő a kör­nye­ze­ti ne­ve­lés te­rén fejt ki mun­kát. A csa­lád na­gyon ös­­sze­tar­tó, a fel­nőtt gye­re­kek ma is sok kér­dés­ben ki­ké­rik szü­le­ik ta­ná­csát.

Mun­ka­he­lyek:

A fi­a­tal me­ne­dzser pá­lyá­ját a Da­nu­bi­us Hotels Group ér­té­ke­sí­té­si osz­tá­lyán kezd­te, majd 1998-tól a Bu­da­pest Mar­riott Ho­tel Bu­si­ness Trav­el Sales Man­agereként foly­tat­ta, in­nen hív­ták át 2000 no­vem­be­ré­től az Accor Pan­non­iához, ahol cor­po­rate és MICE ér­té­ke­sí­té­si igaz­ga­tó­ként dol­go­zott. Majd jött is­mét a be­ve­ze­tő­ben már is­mer­te­tett te­le­fon, ezt kö­ve­tő sze­mé­lyes ta­lál­ko­zó, így idén au­gusz­tus­ban ve­het­te át az MT Rt. élé­re tá­vo­zott Galla Gá­bor mun­ká­ját a Danu­biusnál, ő te­hát a cég új ér­té­ke­sí­té­si és mar­ke­tingigaz­ga­tó­ja.

2ht Pe­dáns itt a rend. Ott­hon is?

– Ha­jaj, ott­hon az­tán iga­zán! Ah­hoz ké­pest, hogy fi­a­tal fér­fi­ként egye­dül élek, szin­te túl­sá­go­san is.

2ht Nem is vesz igény­be sem­mi­fé­le kül­ső se­gít­sé­get?

– Ezen mit ért?

2ht Ma­ma át­ug­rik ren­det rak­ni a fi­acs­ká­nál. Vagy be­se­gít egy be­já­ró­nő.

– Ez utób­bi tény­leg van. De nél­kü­le is ren­det tar­ta­nék.

2ht Evez­zünk kis­sé ko­mo­lyabb vi­zek­re: itt, a mun­ka­he­lyén is ren­det csi­nál? Az­az azért jött a Danu­bius-hoz visz­­sza, hogy hely­re te­gyen né­hány dol­got?

– Azon a bi­zo­nyos el­ső ta­lál­ko­zón úgy ál­la­pod­tunk meg, hogy mi­u­tán meg­is­me­rem a vál­la­lat szer­ve­ze­ti fel­épí­té­sét és elem­zem a vál­la­lat ér­té­ke­sí­té­si mun­ká­ját, olyan ha­té­kony mun­ka­mód­sze­rek­re te­szek ja­vas­la­tot, ame­lyek se­gít­sé­gé­vel az ér­té­ke­sí­té­si fo­lya­ma­tot si­ke­re­seb­bé, ha­té­ko­nyab­bá te­het­jük. Szá­mos más konk­rét fel­ada­tom van, pl. egyes fe­le­lős­sé­gi kö­rök pon­to­sí­tá­sa, a bel­ső elekt­ro­ni­kus ér­té­ke­sí­té­si há­ló­zat meg­szer­ve­zé­se, a szál­lo­dák kö­zöt­ti ár­har­mo­ni­zá­ció, és még sorol­hat­nám…

2ht Ak­kor nem unat­ko­zik. Egy nap men­­nyi időt tölt benn a mun­ka­he­lyén?

– Na­pi 10 órát biz­to­san. Reg­gel nyolc­kor kez­dek, és es­te­fe­lé me­gyek el.

2ht Nem fél at­tól, hogy munkaalko­holistává vá­lik?

– Nem, mert egy­szer már túl es­tem raj­ta. Volt egy idő­szak az egyik ko­ráb­bi mun­ka­he­lye­men, ami­kor túl­sá­go­san sok időt töl­töt­tem benn, és a mun­ka után is csak a te­en­dők jár­tak a fe­jem­ben, éj­sza­ka sem tud­tam alud­ni. A ba­rá­ta­im, is­me­rő­sök fi­gyel­mez­tet­tek, hogy ez így nem me­het to­vább. Az­óta oda­fi­gye­lek bi­zo­nyos dol­gok­ra.

2ht Pél­dá­ul?

– Ha be­csu­kom ma­gam után az iro­da aj­ta­ját, va­la­mi­lyen prog­ra­mom biz­tos, hogy van. Még­hoz­zá olyan, ami szá­mom­ra iga­zi „ki­kap­cso­lást” je­lent: kara­teedzésre me­gyek, vagy a Mar­git­szi­get­re, eset­leg a Hár­mas­ha­tár-hegy­re in­du­lok a futócuc­com­mal… (Az­zal tu­do­má­nyos ma­gya­rá­zat­ba kezd a fu­tást il­le­tő­en: át­lag­pul­zusszá­mok röp­köd­nek, meg kö­ze­pes és min­den­fé­le in­ten­zi­tá­sú edzés­terv, kis­sé el­vesz­tem a fo­na­lat, de az tu­ti, ha egy­szer fut­ni kez­de­nék, biz­tos Par­ti úr­ral ter­vez­te­tem majd meg a prog­ra­mot.)

2ht Em­lí­tet­te a ka­ra­tét.

–13 éves ko­rom óta űzöm ezt a spor­tot, an­no gye­re­ke­ket is ok­tat­tam, ver­se­nye­ken in­dul­tam, or­szá­gos szin­tű vi­a­da­lo­kon ér­tem el jó ered­ményt. 1997-ben tet­tem le a mes­ter­vizs­gát, és let­tem fe­ke­te öves.

2ht Mun­ka, fu­tás vagy ka­ra­te. En­­nyi?

– Ezt hogy ér­ti? A nők­re cé­loz? Van­nak ők is, nem ta­ga­dom.

2ht És ott­hon ki kony­hatündérkedik?

– Hát, amit én a kony­há­ban mű­ve­lek, azt in­kább kony­hai bo­szor­kány­ság­nak ne­vez­ném. Min­dent el­ége­tek vagy nyer­sen ha­gyom, rá­adá­sul foly­ton tör­té­nik va­la­mi ap­róbb bal­eset: el­tö­rik, ki­öm­lik, szó­val úszik az egész he­lyi­ség. Nem, azt hi­szem, ez nem az én mű­fa­jom.

2ht He­ti nagy­be­vá­sár­lás?

– Azt már én ol­dom meg, de nagy vo­lu­men­ben, és nem he­ten­ként, ar­ra nem is len­ne időm. Két-há­rom he­ten­ként el­ug­rom egy üz­let­köz­pont­ba és kész.

2ht Zár­szó­ként még egy­szer ka­nya­rod­junk vis­­sza a mun­ká­já­hoz: mi­ért jött vis­­sza ah­hoz a cég­hez, ame­lyet egy­szer már el­ha­gyott? Mi volt a leg­főbb vonz­erő?

– Jól is­mer­tem az it­te­ni szak­em­bergár­dát, az ér­té­ke­sí­té­si és mar­ke­tingmun­ka­tár­sak kva­li­tá­sát, és tu­dom, óri­á­si ta­pasz­ta­lat­tal és tu­dás­sal ren­del­kez­nek. Vi­szont nem sze­ret­ném túl­ér­té­kel­ni a sze­re­pü­ket, mert ab­ban biz­tos va­gyok, hogy a si­ker kul­csa a szál­lo­dai ope­rá­ció mi­nő­sé­gé­nek szín­vo­na­la, amin pe­dig min­dig van ja­ví­ta­ni­va­ló. Hogy vá­la­szol­jak a kér­dé­sé­re: ki­hí­vást je­len­tett a fel­kí­nált fel­adat, amit nem le­he­tett egy am­bi­ci­ó­zus fi­a­tal­em­ber­nek vis­­sza­uta­sí­ta­ni. És még va­la­mi: Bu­da­pes­ten sor­ban nyíl­nak a szál­lo­dák, egy­re na­gyobb küz­de­lem vár­ha­tó a kö­zel­jö­vő­ben, és én min­dig sze­ret­tem – akár a sport­ban, akár a va­ló élet­ben – az éles hely­ze­te­ket.