Pécsi helyzetkép

Úgy tűnik, ha némi késéssel is, de lassan sínre kerül Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program. A tervezett konferencia- és koncertközpont alapkövét szeptember végén leteszik, a Tudásközpont projekt október elején indul, míg a Zsolnay Kulturális Negyed beruházása 2009 elején kezdődik. Megjelent a magántőke is, egy szakértői anyag szerint azonban csak akkor lehet időre és a tervezett költségkereten belül megvalósítani a fejlesztéseket, ha a közbeszerzések és az intézményközi egyeztetések problémamentesen zajlanak le.

Mint közismert, az EKF-projekt révén 34,6 milliárd forintos költségvetéssel négy kulturális beruházás valósul meg a baranyai megyeszékhelyen: a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, a Nagy Kiállítótér s az egykori gyár rehabilitációjával a Zsolnay Kulturális Negyed. A Pécs2010 Menedzsment Központ főigazgatója, Mészáros András bízik benne, hogy 2010 tavaszáig minden elkészül. A helyiek szerint 140 millió eurónyi magántőke is áramlik majd a baranyai megyeszékhelyre. Az első fecske már megérkezett: a spanyol Gruppo Milton több milliárd forintos ingatlanberuházásokat tervez. Állítólag az Accor szállodacsoport is új házat kíván építeni Pécsett. A tervezett Tudásközpont helyén az építési munkálatok megkezdése előtt a régészeknek több száz sírt kellett exhumálniuk. A 14 000 négyzetméter alapterületű új intézményben, amely integrálni fogja a város könyvtárait, elektronikus terminálokon automatikusan lehet majd könyvet leadni, időpontot hosszabbítani. Két, összesen 500 férőhelyes előadótermet is kialakítanak az épületben, és lesz hírlapolvasó, könyvesbolt, étterem, kávézó és WiFi-hálózat is. Az új intézmény ad majd helyet a fogyatékkal élőkkel foglalkozó, hiánypótló Abilitygyűjteménynek. A Zsolnay Negyed kialakítása során huszonöt korábbi gyárépület újul meg, amely ötvenezer négyzetméterével Közép-Európa legnagyobb épületrehabilitációja lehet. Itt kap helyet a korábban önálló nagyprojektként szereplő, 1500 négyzetméter alapterületű Nagy Kiállítótér. Az Egyetemi Negyedben az Universitas Művészeti Kara kap helyet, az Alkotó Negyedbe művészek költözhetnek, a Gyermek- és Családi Negyedben a Bóbita Bábszínház, szabadtéri színpad és kiállítótér, a régi Zsolnay-kúriában pedig az Exkluzív Negyed bálteremmel, kávéházzal, a Zsolnay-gyűjteményből öszszeállított tárlattal várja az érdeklődőket. A „Közterek és parkok újjáélesztése” kulcsprojekt keretében a város több mint hetven közterülete mint egy 600 000 négyzetméteren két ütemben újul meg 8,5 milliárd forint felhasználásával. Az első ütemben készül el jövő nyárra az Uránváros és a Kertváros központja, a Tettye átalakításának első üteme, a Rókus sétány, a Diana tér és a Köztársaság tér. A második ütemhez tartozik a Széchenyi tér, Pécs- Kelet, az Indóház tér, ezek befejezése 2009 végére várható. A nyáron több mint hétszáz személy részvételével ingyenes képzési program indult Pécsett, az EKF program előkészítéseként. Csaknem hatvanmillió forint felhasználásával megkezdődött a baranyai megyeszékhelyre látogató turistákkal, vendégekkel közvetlenül kapcsolatba kerülők – rendőrök, tűzoltók, taxisok, katasztrófavédelem munkatársai, közterület-felügyelők – német és angol nyelvi, valamint szakmai képzése. Már most bizalmat szavazott a baranyai város számára a Milton Grupo spanyol befektető cég, amely egyedüliként pályázott az egy csomagban kínált hét pécsi önkormányzati tulajdonú ingatlanra – köztük az üresen álló Magasházra –, és amelyekért a minimálisan megszabott árat, 6,3 milliárdot fizet, s több tízmilliárd forintnyi fejlesztést ígér. A Magasház földszintjén üzletek, feljebb luxusapartmanok és exkluzív panoráma-étterem is helyet kap, mélygarázst is építenek. Az 1989 óta üresen álló, Közép-Európa legmagasabb lakatlan épületeként a Guinness- rekordok könyvébe is bekerült 25 emeletes épületből futurisztikus felhőkarcoló lesz. A toronyház átépítése négy évet vesz igénybe. A Munkácsy utcai rendelőintézet helyén négycsillagos, 130 szobás luxushotelt húznának fel, a Siklósi útra 110 szobás – elsősorban a fiatalokat megcélzó – high-tech hotelt álmodtak. Némi óvatosságra int viszont a jövőt illetően a közelmúltban elkészült integrált városfejlesztési stratégia, amely az EKF-projektek hatását és céljait is elemzi. Az anyag a várható előnyök mellett számos kockázatot is felsorol. Szerzői a projektek lehetséges időbeli csúszása mellett megemlítik, hogy az elkészült létesítmények későbbi fenntartása problémás lehet. Megjegyzik, hogy Grazban a kulturális főváros programra készült létesítmények egy része ma kihasználatlan. A tanácsadók szerint csak úgy valósulhatnak meg az EKF-es célok, ha „problémáktól mentes közbeszerzések és kivitelezések, illetve gyors intézményközi egyeztetések zajlanak le”. Figyelmeztetnek arra is, valós kockázata van annak, hogy „pesszimista forgatókönyv alapján” halad az EKF-ügye.

Egymillió látogatót várnak

Az idegenforgalom sokat nyerhet a programsorozaton: 2010-ben Pécsre hozzávetőleg egymillió látogatót várnak, a magyarok mellett elsősorban szlovénokat, horvátokat és szerbeket. A városban most évente csupán 127 000 vendég fordul meg, ez a szám a kulturális programsorozat révén az azt követő években több mint 450 000-re nőhet.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.