Péntekre visszatér a tavasz, indulhat a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Április 9-én kezdődik a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivál.  

Április 9-18. között rendezi meg a Budapest Brand nZrt. a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált. Az online programsorozat felidézi a négy évtizedes hagyomány egy-egy emlékezetes pillanatát, és bemutatkozási lehetőséget ad korunk jelentős alkotóinak – műfaji megkötések nélkül. 

Európa egyik legkomolyabb múltra visszatekintő, összművészeti fesztiválja péntektől tíz napon át közvetít változatos kulturális programokat. 40 év alatt generációk ismerték meg a tavaszi fesztivál élményt, számukra az idei kiadás egyszerre reflektál a múlt becses hagyományaira, és mutat be mai, kortárs trendeket. 2021-ben jól megférnek egymás mellett a legendás előadók és az új produkciók. Csakúgy, mint a néptánc és a kortárstánc, az egyházi kórusművek és a jazz, a film alapú színház és a színház alapú film.

A tíznapos programfolyam minden estéjén egy-egy kiemelt eseménnyel jelentkezik, amelyeket a fővárosi kulturális intézmények társrendezvényei egészítenek ki. Az egyes programok a BTF honlapján és a társszervezők saját felületein is elérhetőek lesznek. A szervezők szeretnék enyhíteni a hónapok óta tartó bezártságot, ezért néhány kísérőeseménytől eltekintve az összes program ingyenesen megtekinthetővé válik. 

A fesztivál első napján legendás hangverseny részletek láthatók a hőskorszakból, amelyek közül kiemelkedik a Budapesti Fesztiválzenekar 1985-ös nyitókoncertje Fischer Ivánnal és Kocsis Zoltánnal. A múlt és a jelen izgalmas találkozása a Forrószegiek című táncjáték a Nemzeti Táncszínház felvételéről. Az 90. születésnapját ezekben napokban ünneplő Novák Ferenc Tata korszakos koreográfiáját az 1989-es bemutató után harminc évvel újították fel - a nézők ennek felvételét nézhetik meg. Snétberger Ferenc és a Keller Kvartett új, Hallgató című albumának koncertfelvételét a Zeneakadémia Nagyterméből láthatjuk, Budapesten, szabadon címmel pedig az elmúlt évek négy kiemelkedő rövidfilmje került egy csokorba.

A BTF egyik saját produkciója lesz a magyar költészet napján az Anima Sound Systemből ismert Prieger Zsolt Törőcsik Franciskával közösen készített zenés vers összeállítása a 100 éve született Pilinszky János életművéből, amit a Kiscelli Múzeum templomterében rögzítettek Pilinszky 100 címmel. 

A fesztivál kínálatát számos fővárosi partnerintézmény színesíti online programsorozataival. Az A38 Hajó oldalán elérhetővé válik négy korábbi fesztiválkoncert felvétele; a nézők 24 órán keresztül láthatják a francia L.E.J, az észt Ewert and the Two Dragons és a magyar Mörk produkcióit, illetve a Mabon Dawud Republic és Ábáse közös szervezésű, afrikai sztárvendégekkel megspékelt koncertjét United in Sound címmel.

A Budapest Jazz Club három korábbi koncertjének felvételével (Free Style Chamber Orchestra, Road Six Sax, Varga Bendegúz Kvintett), a Trafó pedig a hazai kortárs tánc történetét feldolgozó összeállítása mellett a francia Yoann Bourgeois darabjának itthoni online premierjével készül.

Három mozifilm-sorozatot is láthatunk a Budapest Film jóvoltából, amely Budapest Távmozi rendszerével lassan egy éve szolgáltat online vetítéseket a mozitermeket kényszerűen nélkülöző nézők számára. Három operafelvétel is megjelenik a Royal Opera House repertoárjából: a Macbeth, a Manon Lescaut és a Giselle a Puskin Távmozi jóvoltából érkezik a képernyőre. A hat éve indult A művészet templomai sorozat öt legsikeresebb darabját is elcsípheti az érdeklődő, ha Frida Kahlo, Salvador Dalí vagy Tintoretto munkásságára kíváncsi. A Cseh Intézettel közösen rendezett Cseh Filmkarnevál pedig a Toldi Távmozin keresztül hozza el az elmúlt év öt kiemelkedő cseh filmalkotásait.

“Négy évtizedet még meghatározó momentumain keresztül is szinte lehetetlen bemutatni, mi mégis erre vállalkoztunk az online 41. Budapesti Tavaszi Fesztivál megrendezésével. Olyan virtuális eseménnyel készülünk idén, ami egyszerre állít méltó módon emléket az elmúlt 40 évnek, beszél a jövőről, és nyit a jelen közönsége felél”, mondta Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

 

Forrás: Budapest Brand nZrt


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.