Pilótaképző és szimulátorközpontot avattak Debrecenben

Átadták a világon egyedülálló Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központot a Debrecen Airport mellett. A szimulátorközpontnak, az egyetemi pilótaképzésnek, a laboratóriumi kutatásoknak, gyógyszerfejlesztéseknek helyet adó épület közel 5 milliárd forintból épült. 

Rekordgyorsasággal felépült az épület, melynek tavaly április 29-én tették le az alapkövét. 3,5 milliárd forintos támogatást kapott a központ a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív program révén, a többi forrást magántőkéből biztosították. Győri Gyula, a Pharma-Flight megálmodója a tradícióra építve olyan flight akadémiát képzelt el, mely a világon mindenütt megállja a helyét.

Pilótaképzés, kutatás-fejlesztés

A szimulátorok segítségével a hajózó személyzet, műszaki és más szakemberek képzését végzik majd a központban, mely egyben repülés-egészségügyi kutatások centruma is lesz. A kutatás-fejlesztéshez a legmodernebb infrastruktúra áll rendelkezésre. Ehhez a partnerek a Debreceni Egyetem és a Kenézy kórház – mondta Czirják György a Pharma-Flight Kft. ügyvezetője.

Kinyitottuk a világot Debrecen felé – célzott Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Lufthansa hét eleji bejelentésére, a jövő tavasszal Debrecen-München között induló járatokra.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő hiánypótlónak nevezte a központot, mely fontos piaci réseket céloz meg a polgári és egyéb repülés területén, és fantasztikus lehetőséget ad a Debreceni Egyetemnek. – Felálltunk a rajtkőre, innen lehet jól versenyezni a többiekkel – utalt a nem fővárosi repülési központokra.

Utasforgalom-növekedés

Komplexitását tekintve Európa legnagyobb lehetőségű repterévé válhat a debreceni – szólt Papp László, Debrecen polgármestere. A személyforgalomban és az áruszállításban is kiemelkedő lehet, ugyanis a régió egyetlen vasúti átrakóval is rendelkező reptere. A Pharma-Flight a kutatás, az innováció révén beépül a városba. A Debreceni Egyetem jelenléte nagy erősség a városnak, szolgálja a város által kitűzött célt az innováció területén. 2002-ig charterjáratokat indított és fogadott a reptér, 2002-2003-ban fontos fejlesztési folyamat indult el, melynek 2011-ben lett meg az eredménye, 18 ezer utas utazott a repülőtérről. 2015-re 180 ezerre nőtt az utas forgalom. A Lufthansa új úti céljával, a repülőtér a WizzAir bázis repülőtérré válásával 350-400 ezres utasforgalom is elérhető. Hozzátéve az oktatási potenciált, a régió legkiemelkedőbb repterévé teszi a repülőteret.

Ha támogat a kormány valamit, szeretné látni, hogy fenntartható és megtérül az, amire a forrást adta. Jelentős támogatásával olya n értéket hoztunk létre, mely fenntartható és nyereséges. Az elszánt emberek megvannak, a térítéses képzés nyereséges lesz. A szűk területen nagy a kitörési lehetőség – mondta dr. Szilvássy Zoltán a Debreceni Egyetem rektora.

Repülőgép szimulátorok, gyógyszerfejlesztés

Újságírói kérdésre Czirják György elmondta, a pilóták egyrészt a negyedévenként, félévente kötelező szimulációs gyakorlatokat végezhetik a központban, a vészhelyzeteket is gyakorolják a szimulátorokkal. Másrészt 3 és fél éves pilótaképzést indít a központ a Debreceni Egyetemmel közösen. Az oktatási és gyakorlati infrastruktúra helyben van a Pharma-Flight központban. Az oktatás részét képzi az Airbus A320-as és egy Boeing 737-es repülőgép-szimulátorokon való gyakorlás is. Eddig külföldön voltak ilyen képzések, legközelebb hozzánk Prágában, de ezután Magyarországon is lesz rá lehetőség. Dr. Husi Gézától, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar oktatási dékánhelyettesétől megtudtuk, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának közlekedési mérnök képzését végzik majd a kihelyezett Repülőmérnöki Tanszéken. 2016 szeptemberében tervezik indítani a hivatásos repülőgépvezető-képzést nemzetközi standardok alapján.

A gyógyszer előállításról dr. Czirják György elmondta, kisszériás gyógyszereket lehet majd gyártani a bioanalitikai laboratóriumban, melyek laboreszközei szinte egyedülállóak az országban. A gyógyszereket pl. klinikai vizsgálatokhoz gyártják majd.

A repülőgép szimulátort kipróbálva különleges élményekről számolt be Papp László polgármester. Az amszterdami Schiphol repülőtérről szálltak fel és le az Airbus A 320-as szimulátorral, teljesen élethű körülmények között. A másodpilóta székében ülve tettek egy kört Amszterdam felett, s még a csatorna fodrozódó vizét is megfigyelhették. A landolást robotpilóta végezte, a hanghatás, a gép leszállásánál a zökkenés valóságosnak hatott.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.