Pokolgépeket robbantottak egy egyiptomi szállodánál

Két pokolgép robbant egy egyiptomi szállodánál a parlamenti választások másnapján, kedden, a Sínai-félszigeten lévő el-Arís városban; a három halálos áldozat és legalább tíz sebesült között vannak a szavazóhelyiségekre felügyelő bírák is.

A támadások célpontjává vált hotelt a választási bizottság bázisaként használták. Az al-Vafd című napilap honlapján név szerint említett három áldozat között volt két rendőrön túl Omar Mohamed Gádd 38 éves bíró is. Az al-Vafd tíz, egyes hírügynökségi források 14 sebesültről tudnak, köztük két további bíróról. Az első jelentések még arról szóltak, hogy a választási bizottsági tagoknak nem esett bántódásuk. A rendőrökön és bírókon kívül két polgári személy is sebesüléseket szenvedett.

Az egyik pokolgép az épületen belül lépett működésbe. Az első felvételeken megrongált bútorokat, falakat és üvegszilánkkal borított termeket lehetett látni.

A CBC egyiptomi hírtelevízió úgy értesült, hogy a biztonsági erőknek ugyanakkor sikerült megakadályozniuk egy robbanószerrel megrakott autót abban, hogy a szállodának hajtson. A járművet még a bejárathoz vezető úton felrobbantották, mielőtt elérte volna célját.

A helyszínről érkezett fotókon a detonáció által szétvetett jármű darabjai látszanak a szálloda közvetlen közelében.



Biztonsági okokból egyelőre nem ismertették, hogy melyik szállodáról van szó, mindössze annyit lehet tudni, hogy a Földközi-tenger partján áll. A merénylet elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett.

A környéket jelenleg tűzszerészek vizsgálják, mivel fennáll a veszély, hogy az elkövetők további robbanószerkezeteket is elhelyeztek.

A támadásokat egy nappal azután hajtották végre, hogy Egyiptomban véget ért a második szabad parlamenti választások utolsó szakasza.

Hétfőn robbantás végzett a rendvédelmi erők egyik tagjával a Sínai-félsziget egy másik településén, Seik-Zuveidben. Egy házi készítésű robbanószerkezet repült a levegőbe, amikor a rendőrség egy járőrautója elhaladt mellette. A robbanásban két rendőr megsebesült.

A Gázai övezethez és Izraelhez közeli, főleg beduinok lakta sivatagi határvidéket az Iszlám Állam (IÁ) egyiptomi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fellegváraként tartják számon.

Megfigyelők szerint a történtek újabb kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a biztonsági erők valóban urai-e a helyzetnek a konfliktuszónában, és az ország más vidékein.

A választások biztonságára csak az említett környéken hatezer katona vigyázott, a légtérben Apache típusú katonai helikopterek köröztek, a vidéket ejtőernyősök és a hadsereg kommandós egységei pásztázták.

Mindez ráadásul három héttel azután történt, hogy egy orosz repülőgép 224 utassal a fedélzetén lezuhant a mostani merényletek helyszínétől körülbelül 70 kilométerre délre. A Sínai Tartomány órákkal a Sarm-es-Sejkből felszállt gépet ért szerencsétlenség után bejelentette, hogy a dzsihadisták által a fedélzetre juttatott bomba okozta a tragédiát.

Ez utóbbi változatot Moszkva megerősítette, Washington és London pedig valószínűnek nevezte. Kairó továbbra is türelemre szólít fel, azt hangsúlyozva, hogy a vizsgálatok lezárása előtt lehetetlen megállapítani a katasztrófa okát. Egyiptomi illetékesek szerint a vizsgálatok akár évekig is eltarthatnak.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.