Poroszló is dicsekedhetne szállóval

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) kezdeményezésére a Vidékjáró elnevezésű rendezvénysorozat keretében a mostani hét végére Környezettudatos Napra várták az érdeklődőket. Az ország több mint húsz pontján nemzeti parkok, natúr parkok, falusi vendéglátók, ökogazdaságok,  ökostrandok  is csatlakoztak a tematikus naphoz.

A központi rendezvény Poroszlón, a Tisza-tavi Ökovásár volt, amelyre a FATOSZ szakújságírókat hívott meg.

Poroszlón Kiss János igazgató fogadta a csoportot, majd Bornemissza Andrea marketinges segítette őket abban, hogy minél többet lássanak a híres Tisza-tavi Ökocentrumból, amely 2012. április 28-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A község önkormányzata beruházásában, az Európai Unió támogatásával 2,2 milliárd forint összegből megvalósult turisztikai látogatóközpont fő attrakciója Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, amely hatalmas, 735.000 liter össztérfogatú édesvízi akváriuma révén természetközeli élményt nyújt, és amelyben szinte az összes hazai halfajta megtekinthető, köztük a hatalmasra nőtt, hazánkban egykor honos viza.

Az Ökocentrum turisztikai- és rendezvényközpont, amely egy helyen gyűjti össze és tárja látogatói elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát. Négyszintes látogatóközpontja 2.600 négyzetméteren várja az érdeklődőket, állandó kiállításai, háromdimenziós vetítőtermében rövidfilmet mutatnak be a Tisza-tóról. A központi terek felett tetőterasz található, mely nappal kilátó, este pedig csillagnéző, pihenő terület is lehet.

Az Ökocentrum közelében kiépített Tisza-tavi Vízi Sétányon a víz fölött 1500 méter hosszan vezet az út a különböző megfigyelési pontokhoz, ahonnan a látogatók megcsodálhatják a Tisza-tónál élő madarakat anélkül, hogy megzavarnák őket. A kiindulási ponthoz egy 20 személyes kishajóval lehet eljutni, mindössze néhány perc alatt. A kikötő, a hajó és a vízisétány is úgy van megépítve, hogy azt babakocsival vagy kerekes székkel is kényelmesen lehessen használni. A sétányon rendhagyó vezetést, gyermekeknek öko-foglalkozásokat és állatfarm-bemutatót is tartanak. 

A szakújságírók mindent megnéztek, megcsodálták a hatalmas halakat, a filmet, és az épület tetejéről megcsodálták a kilátást. Fentről is jól lehetett látni, hogy tele voltak a parkolók, hömpölygött a tömeg. Szakvezető segítségével csónakkal eljutottak a vízi sétányra, kicsit irigykedtek a szabadstrandon lubickolókra, majd a közeli Ladik Halászcsárdában ebédeltek, ahol Gacsal Zsolt ügyvezető dicsekedhetett el szakácsa kiválóan elkészített halételével, a fogas filével, amelyet citrusos borkocsonyával, kerti salátaágyon, burgonyapogácsával kínáltak.

A csárdával majdnem szemben egy régi, kissé romos fogadóépület állt, többen arról beszéltek, hogy abból milyen jó panzió lenne, és Poroszló is dicsekedhetne szállóval.
A poroszlói tájház udvarán helyi termelők árusították portékájukat, több vevőre, vagy kíváncsiskodóra számítottak, de a nagy melegben a vendégek inkább söröztek a hűs teraszon. Azért voltak, aki megkóstolták a sajtokat, a finom réteseket, sétáltak a folyó partján és a városok szmogos levegője helyett élvezték a természetet.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.