„Prágát le kell győzni, Bécset meg kell ostromolni”

Nagy érdeklődés kísérte dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos előadását a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége budapesti közgyűlésén, ahol elsőként ismertethette szélesebb szakmai plénum előtt a kormányzat turizmussal kapcsolatos elképzeléseit.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bienerth kiemelte: „A tavalyi évben kedvezően alakultak a turizmus mutatói. Imponálóak a számok. A siker mögött ott áll az ágazatot eddig felügyelő Nemzetgazdasági Minisztérium, dr. Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár és csapata”.

A turizmusirányítás átalakítására éppen a sikerek miatt volt szükség, a kormány üzenete, hogy a turizmust stratégiai ágazatnak tekinti. Ennek jegyében átkerült az ágazat felügyelete az NGM-ből a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, a turizmussal foglalkozó szakemberek is minisztériumot váltanak az év folyamán. A kormányzati átalakítás másik fontos eleme, hogy a nemzeti turizmusmarketinggel foglalkozó Magyar Turizmus Zrt. átalakul Magyar Turisztikai Ügynökséggé, és „egyablakos ügyintézés” keretében minden, turizmussal kapcsolatos kérdéssel, problémával ott foglalkoznak.

A kormánybiztos szerint a Szép-kártya megmarad jövőre, az áfakulcs csökken, tehát összességében tovább nőhet az ágazat jövedelemtermelő képessége. „Augusztus 15-ig feladatom, hogy tekintsem át, milyen rendelkezések szabályozzák az ágazat működését, és hogyan lehetne ezeket egyszerűsíteni, hogyan lehetne a vállalkozások életét megkönnyíteni” – hallhattuk. Bienerth szerint azért döntött az ágazat irányításának átalakítása mellett a kormányzat, mert most volt megfelelő a globális és regionális környezet. Ráadásul „gigarendezvényeket hoz Magyarországra a kormányzat, és készülünk az olimpiai pályázatra” – így a gazdaság egyik növekedési potenciálját a turizmusban látja a kormány. Van is hová fejlődni Bienerth szerint: a legfőbb cél, hogy két regionális versenytársunkat, Prágát és Bécset megelőzzük..

A japán küldőpiacon például bőven lenne tennivaló: míg hozzánk 68 ezer, addig Csehországba 140 ezer, Horvátországba 120 ezer, Ausztriába pedig 220 ezer japán turista érkezett tavaly. Ráadásul hiába nőtt a szállodákban a szobafoglaltság és az átlagár, még messze elmaradunk árainkban is főbb versenytársaktól. Túl olcsók a magyar ötcsillagos szállodák és a Michelin-csillagos éttermek – h

allottuk.

 

A kormánybiztos emlékeztetett korábbi cége, a Roland Berger tanulmányára, amely a két fő versenytárssal, Béccsel és Prágával hasonlította össze Budapest turisztikai teljesítményét. Budapest elmarad a lehetőségeitől, különösen a lakosságszámhoz viszonyítva, ezért Prágát le kell győzni, Bécset meg kell ostromolni – mondta Bienerth. A régió turizmusának központja Budapest kell, hogy legyen.

A külképviseletekkel kapcsolatban kijelentette, hogy minden piacon más üzenettel kell megjelenni, és érdemes lehet call-centereket is hadrendbe állítani. A turizmus szempontjából kiemelt területek között jelölte meg a konferenciaturizmust, a MICE-t, Budapestet, az egész éves Balatont, a bort és a gasztronómiát, a fesztiválokat, a fürdőket és a sportot.

A fővárossal és a Balatonnal közösen meg kell vitatni a két legfontosabb hazai turisztikai márkát: a Budapest- és a Balaton-brandet. Korszerű turizmusstratégiát kell megalkotni az év végéig – sorolta Bienerth a tennivalókat.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.