Rangos minősítés az a&o számára

A berlini a&o budget szállodacsoport a világ első szállodaláncaként 2-es ESG-minősítést kapott a Sustainable Fitch nemzetközi minősítő ügynökségtől.

Oliver Winter alapító vezérigazgató szerint a kapott minősítés jelentős lépés a vállalat számára, amelynek célja, hogy 2025-re Európa első zéró kibocsátású szállodalánca legyen.

A 9 európai országban 40 szállodával rendelkező a&o 2015-ben kezdte el számolni az ökológiai lábnyomát, a mért érték akkor mintegy 8,5 kilogramm szén-dioxid volt vendégenként és éjszakánként. Azóta elsősorban az ökoáramra (áram és gáz) történő átállással, számos víztakarékossági intézkedéssel, egyablakos szállításokkal, LED fényforrások és hibrid járművek használatával több mint három kilogrammal, 5,8 kilogrammra sikerült lefaragniuk a kibocsátást.

 

A vállalat 23 évvel ezelőtti megalapítása óta elkötelezett az erőforrások felelős felhasználása mellett. Az évek alatt a munkatársak számos, energiatakarékosságot célzó ötletét és javaslatát ültették át a gyakorlatba. Az a&o célszáma 2025-re a 3 kilogrammnyi szén-dioxid-kibocsátás elérése vendégéjszakánként, a fennmaradó rész kompenzálásával.

A Sustainable Fitch a környezeti kritériumok mellett a szociális tényezőket és a felelős vállalatvezetést is figyelembe veszi az értékelésnél. Előbbihez köthető, hogy a vállalat nagyra értékeli a sokszínűséget: a 800 munkatárs nem kevesebb mint 59 különböző országból érkezett, a berlini központban pedig a nők részaránya magasabb, mint 52 százalék.

 


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.