Régiós mustra

A tavalyi statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a magyarországi turizmusban megmaradt a korábbi területi koncentráció: Budapest és a Közép-Duna-vidék tovább növelte, a Balaton megtartotta előnyét. Négy régióban nőtt, négyben csökkent, egyben szinten maradt a vendégéjszakák száma. A bevételek viszont nőttek.

Szinten maradtak

A kedvezőtlen időjárás ellenére a Balaton régió kereskedelmi szálláshelyein tavaly novemberig csak alig kevesebb vendégéjszakaszám realizálódott, mint az előző év azonos időszakában. Nőtt a bevétel – közölte lapunkkal Tóth Béla, a Balatoni Regionális Projekt Iroda vezetője. A külföldiek 67,6 százaléka szállodát választott. A régió fő külföldi piacai: Németország, Ausztria, Dánia, Hollandia. A Balaton régió mind az összes, mind a külföldi vendégéjszakák tekintetében második, a belföldi vendégéjszakákat nézve pedig országos első helyen áll. Az országban eltöltött összes vendégéjszakák 23 százaléka ebben a régióban realizálódott. A régióban az utóbbi években pozitív kínálati átrendeződés figyelhető meg. Működik a sármelléki repülőtér, megduplázódott a vitorláshajó-férőhely. A tó körüli kerékpárút kiépítése is befejezettnek mondható. 2004-ben valóságos wellness-szálloda nyitási verseny zajlott Siófokon, tavaly Balatonalmádiban nyitotta meg kapuit a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. Balatonfüreden megújul a történelmi városközpont, és a szezonra talán elkészül a környék első aquaparkja is. Ugyanitt, szintén a szezonra várják a Silver Resort (nyaralóközpont) megnyitását. A rendezvénynaptár zsúfolt. Színvonalas falusi és borturizmus alakult ki, különösen a Balaton-felvidéken. A marketing legsikeresebb eszköze az internet és a Balatonkártya volt.

Egy lépés hátra

Tavaly nem történt látványos elmozdulás a régió turisztikai keresletében – válaszolta kérdésünkre Tama István, a Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság vezetője. Az összes vendégéjszakaszám 2,2 százalékos csökkenése dacára a szállásdíjbevétel 9,7 százalékkal nőtt. (Azért az nem öröm, hogy a vendégéjszakák tekintetében a harmadik legerősebb régiónk mínuszba csúszott). Továbbra is a belföldi, a német és az osztrák vendégéjszakák adják a régió forgalmának majdnem 90 százalékos arányt kitevő részét. A ROP pályázatokból a Halászi-Darnózseli kerékpárút, a sárvári vár, a pannonhalmi apátság és a kőszegi természetvédelmi bemutatóház kapott támogatást.

Az RMI az elmúlt évben az üdülési csekkes üdüléseket, az egészségturisztikai és az osztálykirándulási lehetőségeket népszerűsítette elsősorban. Honlapjukat havonta átlagosan 3000 érdeklődő kereste fel. 2006-ban a Pannon Termál Klaszterrel közösen megjelentetett kiadvánnyal erősítik a régió egészségturisztikai imázsát. „Színház az egész Nyugat- Dunántúl” kampányukkal a rendezvények jobb turisztikai értékesítését kívánják elősegíteni. Idén kiemelt rendezvényük lesz az őrségi Tökfesztivál, de fókuszba kerül a Soproni Kékfrankos, a dödölle, a gesztenye is.

A jövőben bíznak

A dél-dunántúli régióban az elmúlt év 11 hónapjában a vendégéjszakák száma visszaesett (–4,5%). A legtöbb vendégéjszakát Pécsett, Harkányban és Kaposvárott töltötték el a vendégek. A legfontosabb külföldi küldőországok: Németország, Ausztria és Csehország. Hegyi Zsuzsanna RMI igazgatónő szerint nem történtek a régió turisztikai kínálatát a magyar utazóközönség elvárásainak megfelelő irányba módosító fejlesztések. (A belföldi forgalom aránya a régióban 80%). A Dél-Dunántúlon összesen két négycsillagos szálloda van, mindkettő vidéki kastélyszálló. Miközben Pécs adja a régió vendégforgalmának több mint 40 százalékát, szálláshelykínálatának több mint fele ifjúsági szálláshely besorolású! A legjelentősebb, ROP pályázattal megvalósuló beruházás a pécsi világörökségi helyszín (Ókeresztény temető együttes) fejlesztéséhez kötődik. A Tolna megyei Bikácson többgenerációs rekreációs hotel épült fel.

Az elmúlt év legsikeresebb akciója a 135 ezer példányos Best of Dél-Dunántúl kiadvány elkészítése és újszerű terjesztése volt. Bizakodásra ad okot, hogy idén március végén átadják a pécsi repülőteret. Az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése drámaian megnövelte az érdeklődést az egész régió iránt.

Győzelmi jelentés

Árkiné Gombás Edit, a Közép-Dunántúli RMI igazgatónője győzelmi jelentést küldhetett. November végéig a vendégek 17 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el náluk. Az átlagos tartózkodási idő 3 nap volt (+10%). A belföldi vendégéjszakák 18 százalékkal növekedtek, arányuk az összesből 64%. A külföldiek közül Németország tartja első helyét, az osztrákok második helyét elfoglalták a hollandok. A kiugró fejlődés egyik oka, hogy a szinte egész évben zajló események, rendezvények „útra csábították” a vendégeket.

Hozzájárult a fellendüléshez a magasabb kategóriájú szállodák megjelenése. (Veszprém, Döbrönte, Mór stb.). A panziók, szállodák nyitottak a családi programok felé, komoly kínálatbővülés volt az ünnepek és hosszú hétvégék idején. Számított mindenképpen a felújított Komáromi és Agárdi termál- és gyógyfürdők megnyitása. Legsikeresebb reklámeszközeik közé sorolják az internetes megjelenést, a rádióban elhangzott stúdióbeszélgetéseket, a belföldi és külföldi újságírók, utazási irodák számára szervezett tanulmányutakat, a régió nevezetességeit bemutató „puzzle”- t.

A legek régiója

A Budapest és Közép-Duna-vidéki régióban regisztrált vendégéjszakák száma alig 1 millióval kevesebb, mint az egész Dunántúlé, és 2,7 millióval több, mint az egész keleti országrészé. A régió növekedési dinamikája az országos átlag közel háromszorosa. A régió Budapestnek, Budapest elsősorban a fapadosoknak köszönheti e látványos adatokat: a fővárosban a vendégéjszakák száma a tavalyi kiugróan jó évet is 7,5 százalékkal haladta meg. Kardos Endre RMI igazgató azonban elégedetten állapíthatja meg, hogy a Budapest nélkül számított régiós vendégéjszakák is kétszámjegyű növekedést mutatnak. Kirándulóhelyből üdülőterületté vált a környék, a fejlesztések (Termál Hotel Visegrád, Pólus Palace Göd) jobban megfelelnek a keresletnek. Egyre több a vonzó rendezvény: Nemzetközi Borrendek konferenciája lesz a Gödöllői Királyi Kastélyban, a máriabesenyői kegytemplomnál pedig egyházi miseborok fesztiválját rendezik. Legsikeresebb kiadványnak a Dunakanyar Guide, médiapartnernek az RTL Klub bizonyult.

Fürdők és fejlesztések

Hidvéginé Molnár Judit RMI igazgatónő szerint az észak-magyarországi régió sokoldalú kínálata, jelentős vonzereje az elmúlt öt-hat évben felértékelődött. A régió honlapját – www.nordtur. hu – felkeresők száma két év alatt hat-hétszeresére növekedett. Észak-Magyarországon a tavaly novemberig eltöltött vendégéjszakák száma 1,3 százalékkal nőtt. A régióban továbbra is döntő a belföldi turizmus, aránya 83,33 százalék. A belföldiek által realizált szállásdíjbevétel 14,1 százalékkal volt magasabb az előző évinél.

Egerszalókon befejeződött az építkezés első fázisa. Megújult az egri termálfürdő, a Zsóryfürdő, a Miskolc-tapolcai barlangfürdő tovább épült. Mezőkövesden átadták a 4*-os Hotel Zsóry Fitet, Szilvásváradon hamarosan elkészül a Szalajkaliget 4*-os szálloda. Bükkszéken 4*-os gyógyszállóvá alakítják az egykori bányászüdülőt. A RIB elindította az egészségturizmus klaszteresedését. A régió élenjár a regionális tematikus utak szervezésében (Borút, Várút, Palóc út). A szlovák– magyar határ menti együttműködés egyre szorosabb.

Nem kedvezett az időjárás

A Tisza-tó Regionális Turisztikai Projekt Iroda vezetője, Szabó Lajos ellentmondásosnak minősítette a régió turizmusát az elmúlt esztendőben. A vendégforgalom visszaesett, az esős, bizonytalan időjárás elriasztotta a nyaralókat. A Tisza-tó kínálata egyértelműen fejlesztésre szorul, olyan termékek és létesítmények kellenének, amelyek időjárástól függetlenül megtartják a turistákat. Ilyen a Tisza-tavi vízisétány. Ez egy 1500 méter hosszan, a nádas és a vízinövények között, cölöpökre fektetett, víz feletti sétaút, amelyen pihenőszigeteket, megfigyelőtornyot alakítottak ki. A poroszlói vízisétány vendégeket hozott. A Tisza-tó körüli települések közül Berekfürdőn még nőtt is a vendégforgalom. Idén további 3 új kikötő épül.

Plusz és mínusz

Az Észak-alföldi régió kereskedelmi szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 4,2 százalékkal esett vissza. A vendégek 77 százaléka belföldről érkezett. A legfőbb külföldi küldőország: Németország, Lengyelország és Románia. A szállásdíjbevételek összességében 7 százalékkal nőttek. Sajnos az előző év esős nyara nem igazán kedvezett a régió kínálatának. De egyre több a fedett részleggel rendelkező fürdő. 2005-ben Nyíregyházán megnyílt az Aquarius élményfürdő, Cserkeszőlőn fedett medencét létesítettek, Debrecenben az Aquaticum és Hajdúszoboszlón a Hungarospa Gyógyfürdő egész évben fogadja a vizek szerelmeseit.

A tavalyi évben létrejött az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület. A Hortobágyi Nemzeti Parkban megépül a Látogatóközpont, és megújul a Hortobágyi Pásztormúzeum is. A Debrecenben megépült Kölcsey Központ Magyarország második legnagyobb konferenciaközpontja lett. A debreceni repülőtér megnyitása javítja a megközelíthetőséget. Katona Ilona RMI igazgatónő szerint tavalyi marketingtevékenységükben a legjelentősebb a régiót bemutató turisztikai film elkészítése, és honlapjuk 5 nyelvi mutációra történő fejlesztése volt. Az „Észak-alföldi Régió Ajánlásával” pályázat nyertes termékeinek széles körű népszerűsítését is útjára indították.

Felzárkózóban

A dél-alföldi régióban a belföldi turizmus meghatározó (82%), tudtuk meg Albel Andortól, az RMI igazgatójától. A fő külföldi küldőországok közé Németország, Románia, Olaszország tartozik. 307 kereskedelmi szálláshelyen 30 531 férőhely várja a vendégeket. A regisztrált vendégéjszakák száma november végéig 6,5 százalékkal nőtt (meghaladta az országos átlagot). A régión belül Szeged regisztrálta a vendégéjszakák 24,38, Kecskemét 8,31, és Gyula a 17,2 százalékát, e három település mondhatja magáénak a régiós vendégéjszakák több mint felét. Szeged az ország tizedik legnépszerűbb városa lett, és itt fordult meg a legtöbb külföldi. A szomszédos országokból (Románia, Szerbia, Ukrajna) nőtt a forgalom. A turizmus fellendülésében jelentős szerepet játszott a termálfürdők fedett kapacitásainak növekedése, és a közel 500 rendezvény, amelylyel a régió vonzza a vendégeket. Az elmúlt év legnagyobb fejlesztéseihez tartozik a szegedi multifunkcionális konferencia-központ és a gyulai vár rekonstrukciója. Az elmúlt évben átadták az M5-ös autópályát, és várhatóan idén júniusától üzemel a szegedi és a békéscsabai repülőtér. Az RMI marketingmunkájának főbb tételei: 10 féle kiadvány, 33 vásári megjelenés, 120 híranyag és pr-cikk, 13 study túra.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.