Rekord mértékű idegenforgalmi adóval gazdagodott Gyöngyös

A Mátra kapujában, Gyöngyösön 2016-ban rekord mértékű, csaknem 81 millió forint idegenforgalmi adó érkezett az önkormányzathoz – jelentette ki egy szakmai konferencián Csupekné Bedő Éva, a város polgármesteri hivatalának adóügyi csoportvezetője. Hozzátette: mindez a turisták növekvő érdeklődésének és a szállásadók szervezett munkájának köszönhető.

A Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület rendezésében, az Eszterházy Károly Egyetem gyöngyösi campusán tartott szakmai összejövetelen szállásadók, vendéglátósok és egyetemi hallgatók vettek részt. Köszöntőjében Benkő Béla, az egyesület TDM menedzsere a partnerek kölcsönös tájékoztatásának és együttműködésnek fontosságát emelte ki. Csupekné Bedő Éva adóügyi csoportvezető bevezető előadásában a 2004-2016 közötti időszakot mérlegelve a Gyöngyösön beszedett idegenforgalmi adó kedvező változásait mutatta be. Kiemelte, hogy a tavalyi közel 81 millió forintnyi ifa az eddigi legtöbb a mátraaljai város életében. Mindez közigazgatásilag Gyöngyös, Mátrafüred, Mátraháza és Kékestető szállásadóira vonatkozik, akik sokat tettek ezért az eredményért.

Az idén már emelt adóval számolnak

Ezután beszélt a jogszabályi kötelezettségekről, illetve a helyi idegenforgalmi adórendeletről is, amelyet az önkormányzat képviselőtestülete alkotott meg. Hangsúlyozta az adózók felelősségét és a vendégéjszakákra vonatkozó bejelentési kötelezettségüket is. Kiemelte, hogy az adó mértéke tavaly egy vendégéjszakára számítva 300 forint volt a város vonzáskörzetében, az idén viszont – a képviselő testület döntése alapján – ezt 503 forintra emelték.

A továbbiakban az előadó arról is szólt, hogy a törvény szerint kik kérhetnek mentességet az idegenforgalmi adó fizetése alól. Felsorolta a törvényi szabályozásban foglaltak körét, amelyet a helyi képviselőtestület ebben az évben Gyöngyös térségében rendeletileg két területen egészített ki. A döntésük szerint a 70 éven felüli magánszemélyeknek, valamint a mátraházi edzőtáborban munkát végző élsportolóknak, illetve szakembereknek sem kell idegenforgalmi adót fizetniük. Csupekné Bedő Éva arra is rámutatott, hogy az idegenforgalmi adót a vendégek a szállásadóknak adják át, akik ezt kötelesek bejelenteni és befizetni az önkormányzatnak. Ugyanakkor folyamatos nyilvántartást is vezetniük kell arról, hogy kik kapnak mentességet. Késedelem esetén pótlékot számolnak fel nekik, illetve, ha nem fizetik meg az önkormányzatnak az idegenforgalmi adót, akkor végrehajtást is elrendelhetnek ellenük.

Az előadást követő beszélgetésen az egyik szállásadó azt vetette fel, hogy ha olyan családok érkeznek hozzájuk, akik babával, illetve kisgyerekkel jönnek, akkor mi a teendő az adózással. Az előadó elmondta, hogy az idegenforgalmi adó fizetése alóli mentességet igényelniük kell az érintett családoknak. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy ezt a kérdést közelebbről is megvizsgálják.

A piaci ár és a járulékos költségek

Ezután Gábriel Péter, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adószakértője beszélt az általános forgalmi adónak a szálláshely-szolgáltatásban, illetve a vendéglátásban betöltött szerepéről. Ismertette a hatályos áfa-szabályokat és hangsúlyozta, hogy az adó alapja a szokásos piaci ár. De ide tartozik a vevőre áthárított járulékos költség is. Példaként említette a csomagolás, illetve a szállítás költségeit, a vendéglátásban pedig a felszolgálási díjat. Ezeket a számlán vagy a nyugtán fel kell tüntetni. A kereskedelmi szálláshelyeken is megjelennek járulékos költségek, így például a szoba árában foglalt reggeli, az üdvözlőital, a délutáni kávé vagy a fürdőköpeny használata. Ezeket is figyelembe kell venni.

Az előadó arra is kitért, hogy az adó alapját ár- és díjengedménnyel csökkenthetik, de lehet üzletpolitikai célú árengedmény is. Ezt a partner abban az esetben veheti igénybe, ha megfelel az előírt követelményeknek. A továbbiakban 2017 január 1-jén életbe lépett jogszabályi módosításokat ismertette. Többek között arról beszélt, hogy a 18 százalékos általános forgalmi adót alkalmazhatják például a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásoknál, az étkezőhelyi vendéglátásban, továbbá azokon az önkiszolgáló helyeken is, ahol a fogyasztáshoz szükséges feltételekkel rendelkeznek.

Számla- és nyugtaadási kötelezettség

Ugyanez vonatkozik a cukrászsüteményekre és a pizzára is. Ám a hal- és a pecsenyesütők, a kolbász- és a hurkasütők, a munkahelyi, illetve a közétkeztetésben résztvevők például a 27 százalékos áfát alkalmazzák. Az öt százalékos adómértékkel csak a húsok, a tej, a tojás, illetve a vendégeknek biztosított napilapok és folyóiratok beszerzésénél találkozhatnak. A szakértő kiemelte a számla-, illetve a nyugtaadási kötelezettség fontosságát is a gyakorlatban.

Gábriel Péter végül arról is beszélt, hogy a vendéglátók, illetve a szálláshely-tulajdonosok nemcsak itthon, hanem külföldön is hirdethetik a tevékenységüket természetesen akkor, ha az erre vonatkozó adózási feltételeknek megfelelnek.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.