Rekordnyereség a Lufthansánál

A pilótasztrájk és a csökkenő utasforgalom ellenére rekordnyereséget ért el tavaly a Lufthansa csoport éves eredménybeszámolója szerint.

A Deutsche Lufthansa AG 2016-ban 31,66 milliárd euró, a 2015-ös 32,05 milliárd eurónál 1,2 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett egyszeri tételekkel kiigazítva 1,75 milliárd euró működési (EBIT) eredményt ért el, 3,6 százalékkal kisebbet az előző évi rekord 1,81 milliárd eurónál. Az EBIT eredmény egyéb egyszeri tételek mellett tartalmazza a sztrájkok 100 millió eurós költségét is. Egyszeri tételekkel kiigazítva a bevételarányos EBIT-jövedelmezőség 5,5 százalék lett 2016-ban, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél.

A Lufthansa nettó nyeresége 1,77 milliárd eurós rekord lett a 2016-os eredmény után, 4,6 százalékkal magasabb a 2015-ös 1,69 milliárd eurónál, ami akkor szintén rekord volt. Az egy részvényre jutó nyereség 3,8 százalékkal 3,81 euróra emelkedet 3,67 euróról.

A társaság vezetése az előző évivel megegyező 50 centes osztalék fizetésére tesz javaslatot a részvényesek közgyűlésének a 2016-os nyereségből.

Elemzők 1,75 milliárd euró nyereséget és 51 centes osztalékfizetési javaslatot vártak.

A Lufthansa tavaly 2,2 milliárd euró tőkeberuházást hajtott végre, ami mintegy 300 millió euróval marad el a tervezettől és így 13 százalékkal maradt az előző évi szint alatt. A csökkenés elsősorban a megrendelt új repülőgépek késedelmes szállításának tulajdonítható. Az alacsonyabb tőkekiadások 36,5 százalékkal 1,1 milliárd euróra növelték a társaság likvid pénzeszközeit.

A Lufthansa csoport utasforgalmi üzletága 1,5 milliárd euró EBIT eredményt ért el, az előző évinél kissé magasabbat. Ezen belül a Lufthansa légitársaság 1,1 milliárd eurót, az előző évinél 254 millió euróval magasabbat, 6,4 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett. Az Austrian Airlines 58 millió euró EBIT eredményt ért el, 6 millió euróval magasabbat az előző évinél. A SWISS eredménye kissé csökkent az előző évihez képest, de 9,3 százalékos bevételarányos jövedelmezőségével így is a csoport legnyereségesebb tagja. Az Eurowings 91 millió euró EBIT veszteséget szenvedett el tavaly.

A Lufthansa Technik 8,0 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett 411 millió euró EBIT eredményt ért el, 43 millió euróval alacsonyabbat az előző évinél.

A Lufthansa Cargo EBIT eredménye 124 millió euróval maradt el az előző évitől és így 50 millió euró veszteségbe csúszott.

Az idén a Lufthansa költségcsökkentési erőfeszítései ellenére is alacsonyabb működési eredményre számít bevétele várható csökkenése és a várhatóan 350 millió euróval emelkedő üzemanyagárak miatt. A társaság szállítási kapacitásának szerves növekedése 4,5 százalék lesz az idén. A Brussels Airlines eredménye az idén kerül teljes egészében konszolidálásra, ami az Air Berlintől lízingelt gépekkel együtt pozitív hatással lesz a társaság eredményére.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.