Rekordot döntött a budapesti cargoforgalom szeptemberben

2018-ban várható az új Cargo City átadása a Budapest Airport 2. Terminál melletti hatalmas fejlesztési területen, addig a jelenlegi kapacitások fejlesztése történik – közölte René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója. A lépés szerinte azért is elkerülhetetlen, mert idén nagy mértékű növekedést tapasztaltak a légiáru-szállításban. Szárnyal a hagyományos légi teheráru, de a futárcégek által kezelt árumennyiség is rohamosan növekszik.

Szeptemberben először lépte át a havi 10 ezer tonnát a budapesti repülőtéren kezelt cargo áru mennyisége, ami több mint 33 %-os növekedés tavaly szeptemberhez képest. Idén várhatóan meghaladja majd a 100 ezer tonnát a ferihegyi cargo forgalom.

A növekedés mögött több tényező is áll. A Qatar Airways Cargo idén márciustól heti kétszer (most október 7. óta pedig már háromszor) közlekedő járata nagy lökést adott a forgalomnak, de a budapesti piacon jelenlévő két másik nagy cargo légitársaság, a Cargolux és a Turkish Cargo is jól teljesít. Szintén nagyon fontos szereplői a légiáru piacnak azok a légitársaságok, amelyek az utasszállító járatokon ún. belly cargo-t, vagyis a repülőgép rakterében a poggyászok mellett extra teherárut is szállítanak. Ilyen légitársaság az Emirates is, amely tavaly decemberben váltott nagyobb típusra a naponta közlekedő Dubaj-Budapest járatán. A Boeing 777-es repülőgép rakterébe pedig irányonként akár 20 tonna áru is pakolható. Az Air China pekingi járatain szeptemberben rekord mennyiségű belly cargo-t szállított, de ugyancsak sikeres volt teheráru szempontból az Air Canada Rouge transzatlanti járata Torontóba.

A forgalomnövekedés másik motorját a futárcégek jelentik, amik a Budapesten állomásozó repülőgépeikkel éjszaka repülnek ki megpakolva a nagy nyugat-európai elosztó központokba, majd hajnalban térnek vissza új áruval. A DHL, a TNT, az UPS és a FedEx hagyományosan nagy szeletét teszi ki a ferihegyi áruforgalomnak, a DHL ráadásul idén nyártól egy második napi járattal igyekszik kielégíteni a növekvő igényeket.

A bővülésnek köszönhetően minden eddiginél fontosabbá vált egy új, dedikált légiáru bázis, a fejlesztési tervekben Cargo City nevű létesítmény megépítése, ami a tervezés, a szükséges engedélyek megszerzése és az előkészületeket követően leghamarabb 2018-ra várható. „Jelenleg is keményen dolgozunk a Cargo City fejlesztés elindításán és tárgyalunk a potenciális bérlőkkel, akik két éven belül a jelenlegi létesítmények helyett egy minden igényt kielégítő, világszínvonalú légiáru központban kezdhetik meg a munkát.” – mondta René Droese.

Az ingatlangazdálkodási igazgató azt is hozzátette, hogy a Cargo City megépüléséig a jelenlegi infrastruktúrán hajtanak végre fejlesztéseket annak érdekében, hogy a repülőtér megfeleljen a növekvő igényeknek és a forgalom bővülésének. A legtöbb légiáru kiszolgálását végző Çelebi például a jelenleginél kétezer négyzetméterrel nagyobb raktárat vehet birtokba hamarosan, ahol jobb környezet és megnövelt cargo biztonsági ellenőrzési kapacitás is segíti a cargo export kezelést.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.