Restartol a Beyond Budapest

Szigorú biztonsági intézkedések betartásával július 18-án újraindítja városi sétáit a Beyond Budapest.

Céljuk, hogy a város történetimélyére hatolva felfed jék fővárosunk rejtett titkait, legendáit, és kreatív eszközökkel mutassák be a sétálóknak a beszédes részleteket: a mesélő utcákat, házfalakat, kapualjakat, vagy akár ablaküvegeket.

A koronavírus járvány miatt az elmúlt hónapokban szüneteltették szolgáltatásukat, azonban a veszélyhelyzet megszűnése, és a friss statisztikák alapján örömmel jelentették be, hogy városi sétáikat szigorú biztonsági intézkedések mellett újraindítják.  

Csoportjaik létszámát 20 főben maximálták, és minden résztvevő számára maszkot biztosítanak. Bevezették továbbá az audioguide-ok használatát, amelyhez – a személyes higiénia fenntartása érdekében – eldobható fülhallgatókat is biztosítanak minden sétálónak.

A sétajegyeket az érintésmentesség érdekében már az online regisztráció során is ki lehet fizetni, valamint már a bankkártyás fizetés is elérhető a séták helyszínén.

Az első hétvégén öt különböző sétával indítanak, és az ezt követő hetek során folyamatosan bővítik a sétakínálatot a sétálók igényei és a tapasztaltok alapján.

Kezdetben elsősorban a Nyolcadik kerületben kalauzolták az érdeklődőket, de egy ideje már a város más területei felé is járnak, különösen a Belváros és Óbuda irányába. Mára specialitásukká vált, hogy a város mélyére hatolva, annak valódi arcát, lakóit mutatják be.

Forrás: beyondbudapest / Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.