Részben visszajár a Malév-jegyek BSP-ben rekedt díja

A IATA köteles az ECTAA által indított perben résztvevő utazási irodáknak részlegesen visszatéríteni a le nem utazott jegyek árát. Ez a benyújtott igények és a rendelkezésre álló pénz összevetésével a kapott információ szerint 72%-os visszatérítést jelenthet majd - tájékoztatott kedden a MUISZ Légiközlekedési Bizottsága.

A napokban Hollandiában bírósági döntés született a több mint hat éve az IATA-nál levő MALÉV pénzek sorsáról.
A MALÉV 2012-es leállása sok nehézséget okozott az utazási irodáknak. A közvetlen anyagi veszteségen túl állni kellett utasaok rohamát is, akik a kifizetett, de le nem utazott jegyeik árát szerették volna visszakapni.

A MUISZ az első pillanattól kezdve következetesen képviselte az irodák érdekeit. Számos módon igyekezett bizonyítani, hogy a BSP-n keresztül kifizetett, de le nem repült jegyekkel el kell számolnia az IATA-nak, és visszatérítésre jogosultak.

A Szövetség sokáig közvetlenül tárgyalt a IATA képviselőivel, majd csatlakozott az ECTAA (Európai Utazási Irodák Szövetségeinek Ernyőszervezete) küzdelméhez, hiszen sok ország irodáit érinti az ügy.

„A IATA, bár elfogadta érvelésünket, nem tudott dönteni a pénzre igényt tartó több szereplő között. Ezért nem maradt más lehetősége az ECTAA-nak és pert indított” — idézi a MUISZ a közelmúltat.

A MUISZ többszöri felhívására sok magyar iroda csatlakozott a pertársasághoz. Az ECTAA-tól kapott legfrissebb információ szerint az illetékes holland bíróság elsőfokon úgy döntött, hogy az IATA köteles a perben résztvevő utazási irodáknak részlegesen visszatéríteni a le nem utazott jegyek árát.

Ez a benyújtott igények és a rendelkezésre álló pénz összevetésével a kapott információ szerint 72%-os visszatérítést jelenthet majd.

Azonban a Szövetség továbbra is lát a végkifejlet felől bizonytalanságot, mivel szerintük nem ismertek még az alábbi kérdésekre a válaszok:

A IATA elfogadja-e az elsőfokú döntést vagy fellebbez?

Fellebbez-e a többi érintett fél ?

Mikor utalja vissza a perben nyertes irodáknak a pénzt a IATA ?

Mekkora költséghányad terheli a visszatérítendő összeget?

Mi történik perközösséghez nem csatlakozott irodákkal?

Nekik is pereskedniük kell vagy a IATA belátja, hogy ennek nincs értelme?

„Mindezekre a kérdésekre várjuk még a válaszokat. Ezért Szövetségünk azt javasolja, hogy tagjaink a károsultakkal folytatott kommunikációban vegyék figyelembe a még sok ismeretlen tényezőt” — teszik hozzá.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.